Sieben

Mario Götze

Rendkívül kellemetlen hang riasztott fel álmomból. Pedig olyan szépet álmodtam. Nitával aludtam, álmomban. Nyöszörögve kinyitottam a szemem, és egy nagy adag vanília illatú hajjal találtam szembe magam. Nita! Akkor nem álmodtam! Vigyorogva nyúltam a még mindig szóló telefonom felé, hogy nehogy felébredjen Nita.
- Hm? – szóltam bele értelmesen, úgy, hogy közben visszafordultam Nita felé, és így megint éreztem az illatát.
- Add meg Nita számát!
- Neked is szép jó reggelt Marco – vigyorogtam el – Amúgy miért is kell neked a barátnőm telefonszáma?
- A barátnődé?
- Hát, abból, hogy tegnap este megbeszéltük, hogy szeretjük egymást, most pedig itt alszik mellettem, arra következtetek, hogy igen, a barátnőm, bár ez még nincs kimondva. Szerinted meg kéne kérdeznem? – gondolkoztam el, de úgy tűnt barátomat most ez nem nagyon érdekli.
- Gratulálok haver, tudod adni nekem Nitát?
- Alszik.
- Akkor ébreszd fel! – szólt rám morcosan Marco.
- Várj.
Félretettem a telót, és Nita fölé hajoltam.
- Ébresztő Napsugár! Valakinek szüksége lenne rád.
Mosolyogva nyitotta ki a szemeit és fordult felém.
- Kinek?
- Nekem minden pillanatban – nyomtam puszit az ajkaira – De Marco beszélni szeretne veled.
Érdeklődve bólintott, és vette el a mobilom.
- Igen?
Innen azt nem hallottam, hogy Marco mit mondott, csak Nita válaszait.
- Hívd el randizni. Hódítsd meg…. Mit tudom én… Vacsora, mozi, légy kreatív! Nem, nem mondtam még neki… Hát mert ez a ti dolgotok, a te híred. Mondd el neki te. Adom.
Marco és Nita tudnak valamit közösen, amit én nem? Miről maradtam le ennyire?
- Képzeld Mario, lesz egy gyerekem. Sannától. – na ez a mondat volt az, amire nagyon nem számítottam.
- Mi van? – tört ki belőlem az első ami eszembe jutott.
- A múltkor, amikor Sannával lefeküdtünk terhes lett és most babánk lesz.
- Aha – nem tudtam tovább lépni. Ez túl sokkoló információ volt így korán reggel.
- Majd ha magához tér mond valami értelmeset is. Sok sikert Marco – beszélt bele Nita a telefonomba, amire most már csak döbbentem meredtem.
- Ez most komoly?
- Igen. Tényleg lesz baba. Miért? – nézett rám gyanakodva Nita.
- Nem tudom – gondolkoztam el – Csak mindig úgy képzeltem, hogy nekem lesz előbb gyerekem kettőnk közül, és nem neki – vallottam be szerelmemnek. Ő egy széles mosolyra húzta száját, és megnyugodva sóhajtott. Órákig tudtam volna még feküdni mellette, de Nita családja már valószínűleg ébren volt a hangokból ítélve. Mindketten felöltöztünk, majd lementünk a konyhába, ahol Sanna mosolyogva ült a Sánchez család körében. Enyhén elütött a szőke hajával.

- Oh, felkeltetek ti is? - nézett ránk Nita apja. Anyukája pedig lelkesen mutatta, hogy üljünk le mi is az asztalhoz.

- Igen, bár ébresztettek - felelte Nita, miközben magához húzta az elé lerakott ételt.

- És kicsoda? - érdeklődött tovább, miközben komótosan itta a kávéját.

- Az egyik közös ismerősünk, Marco - harapott bele a zsömléjébe Nita, majd mosolyogva figyelte barátnője reakcióját.

Marco Reus

A reggeli telefonbeszélgetés után ugyanúgy tanácstalanul ültem a nappaliban. Szemeim többször körbejárták a szobát, hátha bármi is erőt adna, de minden a helyén maradt és árasztották a monotonságot. A randi megszervezése egyáltalán nem okozott volna gondot, na de akit el kell hívnom. Nagyon makacsnak ismertem meg, talán nálam is makacsabb, ami nagyon meglepett és nagyon vonz mégis. Féltem, hogy visszautasít, amihez nem nagyon voltam hozzászokva. Nem akartam, hogy pont egy olyan nő utasítson vissza, mint ő. Szerettem volna elmenni vele randizni, és normális körülmények között lenni. De elég nagy esélyem van rá, hogy nemet mondjon a kérdésemre.

Eszembe jutott, hogy talán fellépek határozottabban és elmegyek érte, és addig nem megyek el, míg igent nem mond. De szerintem nála ez sem lenne hatásos.

Ráadásul pár nap múlva meccsünk van, s az edzések miatt alig van szabadidőm. Szombatra kéne becserkésznem a szőke ciklont.

A telefonomat már lassan öt perce görcsösen szorongattam a kezemben, de még mindig nem nyomtam rá a hívás gombra. Végül egy mély levegővétel után rászántam magam.

- Igen? - szólalt meg egy vidám hang, miután második csörgésre felvette.

- Szia Sanna. Marco vagyok.

- És mit szeretnél? - érdeklődött kedvesen, ami meglepett. Az eddigi telefonbeszélgetéseink nem voltak túl jó hangvételűek.

- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk együtt valahova... - Be sem fejeztem a mondatomat, amikor felnevetett a telefonban.

- Randira hívsz? - kérdezte meg kuncogva, úgy látszik nagyon tetszett ez neki.

- Hát igen, gondoltam elmehetnénk.

- Rendben, menjünk - felelte, én meg hirtelen meg sem tudtam szólalni. Igent mondott, és teljesen magától. - És hova megyünk?

- Az titok - nyögtem ki nagy nehezen, miután felocsúdtam az előbb hallottakból.

- Még nem találtad ki igaz? Eddig azon meditáltál, hogy hívj el, ugye? - nevetett fel Sanna ismét. Basszus, ez a szőke ciklon ismer engem.

- Valóban - helyeseltem végül, hisz úgy sem tudtam volna mást mondani - És mikor érsz rá?

- Neked a holnap este jó? - kérdezett vissza.

- Tökéletes, akkor érted megyek. Csak hova is? Nitához vagy hova? - érdeklődtem a holléte után.

- Cseles, így akarod megtudni, hogy hol lakom? - nevetett fel ismét. Majd végül elmondta a címét, ami tőlem nem is volt annyira messze. Miután az időpontot is sikeresen kitaláltuk, leraktuk mindketten a telefont. Én pedig kezdhettem gondolkodni, hogy hova is vigyem ezt a csodás boszorkányt.

Nita Lorena Bello Sánchez

Mariot abszolút nem zavarta, hogy a fél családomat nem érti, mégis látszott rajta, hogy jól el van velük, aminek nagyon örültem. Nem szándékoztam ilyen korán kitenni őt a családomnak, de úgy látszik sosem az lesz, amit eltervezek. Anya pedig közölte velem, hogy csak villámlátogatást szerveztek és ma este már mennek is, szóval csak benéztek hozzám.

Sanna reggel búcsút intett a családomnak és nekem is, és úgy döntött ideje hazamennie, anya pedig egy jó nagy ölelés után el is engedte őt, és megígértette vele, hogy nagyon vigyázzon magára és a babára.

Mario apával beszélgetett bent a nappaliban, míg Carlos és én anyának segítettünk a konyhában. Szeret mindenkit befogni dolgozni, bár Mario még kivételnek számít, de nem sokára őt is munkára ítéli majd.

- Nem rossz srác - ült le Carlos, miután ő úgy gondolta, hogy végzett a dolgával, de anya szigorú nézésére egyből felpattant, hogy segítsen törölgetné az edényeket.

- Szerintem sem - vigyorogtam rá a bátyámra.

- De azért jobban örültem volna, hogyha egy spanyol srácot választasz - jegyezte meg végül, mire anya szúrós pillantással jutalmazta.

- Mario nagyon kedves, és egyes spanyol fiúknál sokkal többet ér - reagáltam le Carlos mondatát, mire anya hevesen bólogatott.

- Gondolj csak Adánra - szólalt meg anya is.

- Anya! - mordultam fel egyből - Ne említsük őt, ha kérhetlek, jó?

- Bocsánat, édesem. De Mario egyáltalán nem olyan, kedves fiúnak tűnik. Szóval Carlos, addig ne legyen rá rossz szavad, amíg nem tesz semmi rosszat.

- Jó, ne haragudj Nita - nézett rám Carlos, mire a mosogatóvízből lefröcsköltem.

- Nem haragszom - nevettem fel a bátyám reakcióján, aki szinte egyből vissza is fröcskölt és így kisebb vízi csatába bonyolódtunk.

- Na de gyerekek - szakított végül félbe minket anya - hát hogy viselkedtek?

- Jól? - néztünk mindketten angyali tekintettel anyára, mire ő nevetve kizavart minket a konyhából.

Sanna Laine

Fura volt újra a saját lakásomban lenni, már csak azért is, mert csend honolt mindenhol. Ami Nita családja után nagyon zavaró volt. Ahogy körbenéztem, ráeszméltem, hogy nem ártana egy nagy takarítást végeznem, de inkább elnapoltam a dolgot.

Fogalmam sem volt, hogy mihez kezdjek magammal, nem ártott volna ha a vizsgáimra készülök, de nem túl sok kedvem volt a papírok fölött görnyedni. A tévét kapcsolgatni se volt kedvem, egyszerűen nem tudtam mit csináljak.

Vártam már, hogy Marcoval elmenjek randizni, de addig még majdnem egy teljes nap van. Nagyon meglepődtem, amikor felhívott, hát még a hívás tárgyától. Olyan kis aranyos volt a telefonba. Végül is nem tűnik nagyon rossz srácnak, egy lehetőséget adhatok neki, de nem fogok egyből a karjaiba omlani. Bár azt hiszem már megtettem, és épp itt növekszik az eredménye a pocakomban. Feltűrtem a pólómat és hatalmas sóhajjal simítottam végig a hasamon. Idővel babacuccokat is be kell szereznem, de azt hiszem ezzel még ráérek.

- Mit szólsz, ha felhívom anyát? - motyogtam a pocakomnak. Mivel a hasam csak éhesen morgott, úgy gondoltam megpróbálok beszélni anyával.

Előhalásztam a telefont a táskámból, majd anya nevét is előkerestem. Elsőre felvette.

- Meggondoltad magad? - szólt bele köszönés nélkül, én pedig visszanyelve könnyeimet válaszoltam.

- Nem...

- Akkor ne hívj többet - felelte, majd csak a telefonbúgását hallottam. A könnyeim pedig már szabadon folytak le az arcomon.