Sechs

Halihó! Szóval eléggé megdöbbentett minket az a tény, hogy jött két darab pipa is a Nem tetszik-re. Legalább annyit tegyetek meg, hogy megírjátok, hogy mi nem tetszett, hátha tudunk rajta javítani, vagy bármi. 

Mindenesetre köszönjük a pipálgatásokat és az újabb feliratkozót! :)

Reméljük tetszeni fog a fejezet!

Kellemes olvasást!

Lara és Pinkie 

~

Nita Lorena Bello Sánchez

Mario keze melegen szorongatta az enyémet és mosolyogva lengette őket. A szokásos útvonalon mentünk végig, amit az elmúlt három napban többször megtettünk. Mario majdnem mindig pontosan érkezett hozzám, hogy elmenjünk egy étterembe és utána sétáljunk. Hiába erőszakoskodtam, hogy nem muszáj drága éttermekbe mennünk, szinte meg se hallotta. Így csak élveztem az együtt töltött időt.

- Tehát akkor holnap meccset nézünk? - fordult felém Mario, mielőtt beléptünk volna a kapun.

- Csakis akkor, ha a Málagának szurkolsz - böktem mellkason Mariot, és játékosan megfenyegettem az ujjammal.

- Kizárólag nekik, nem gond, hogy ellenfelek vagyunk, és ugyanazért küzdünk. Én szurkolok nekik - mondta vigyorogva.

- Simán szurkolhatsz nekik, csak a fiúknak ne mondd el - jegyeztem meg, mire hangosan felnevetett.

A bejárati ajtóm hirtelen kitárult és mindketten odafordultunk. Megdöbbenve figyeltem, ahogy anyukám száguld felém és Mario felé.

- Nita, édesem! - Karjait szorosan körém fonta, majd kaptam egy hatalmas puszit is, ami már annyira hiányzott. Mosolyogva figyeltem, ahogy eltávolodik tőlem és szemügyre vesz.

- Csak nem fogytál? - kérdezte szemrehányóan és spanyolul, már épp válaszoltam volna, amikor anya hirtelen Mario felé fordult. - Oh, drágám, ne haragudj, be sem mutatkoztam. Emilía Adalina Bello Sánchez vagyok, Nita anyukája.

Mario tündérien mosolygott anyára, de egy szót sem értett belőle, ami roppant vicces volt.

- Anya, Mario nem beszél spanyolul - magyaráztam neki, majd Mariohoz fordultam. - Anya, csak bemutatkozott nagyon lelkesen.

- Dona - mondta Mario, majd kezet csókolt anyának - Mario Götze - S közben rám kacsintott. Nem hiszem el, hogy tudta, hogy Donának kell hívnia. Utána keresett!

Anya fülig vörösödve nézett rám - Micsoda úriember! - Majd visszafordult Mariohoz, hogy széles mozdulatokkal beinvitálja a házamba.

Mario lelkesen követte anyát, én pedig őket. A nappaliban még nagyobb meglepetés fogadott, amint beértem. Mariot addigra már körbevették és faggatták. A családom gyűrűjéből kikukucskálva egy hatalmas mosolyt dobott oda nekem. Nem zavartatva őket, leültem a kanapé egyik felébe.

- Szépségem - hallottam meg egy kellemes mély hangot, a hang irányába fordultam és hirtelen mozdulatokkal már apukám nyakában voltam.

- Nagyon hiányoztál ám - borzolta meg a hajamat. - És úgy látom rászabadítottad a barátodra a többieket.

- Nem én szabadítottam rá őket, jöttek ők maguktól is. Ismered őket, nem? - kérdeztem mosolyogva.

- Hogy is hívják? - ültünk le apával a kanapéra. Anya otthon érezve magát a konyhából sütiket hozott folyamatosan ki, amit én biztosan nem csináltam mostanság, így teljesen biztos vagyok benne, hogy ők hozták. Mariot szintúgy leültették és az angolul tudó bátyjám faggatta és fordított a többieknek.

- Marionak - feleltem könnyedén.

- És ti most szóval..? - Apa próbált rákérdezni a dolgokra, amin nevetnem kellett, hisz olyan aranyos volt.

- Még alakulunk, nem vagyunk együtt.
- Értem, csak okosan kislányom – nézett rám komolyan apa.
- Tudom, apa. Nem fordul elő még egyszer – hajtottam le a fejem.
- Csak féltelek, mert szeretlek – ölelt magához apukám, majd Mario felé fordult – Szóval Mario, mivel is foglalkozol? – rendkívül komolyan tette fel a kérdést, de közben rám kacsintott. Tehát tudta, hogy ki is Mario, hogy játszik meg minden. Mondjuk apától nem is vártam mást. Kíváncsian vártam én is a választ. Mario felhúzta a szemöldökét, de rögtön utána édesen elmosolyodott.
- Focista vagyok. A Borussia Dortmundban játszom.- Poszt? – kérdezett közbe Carlos. Úgy látom a férfi családtagjaim szövetkeztek Mario ellen. Legalábbis az arcukról azt olvastam le, hogy azt is hamarabb elfogadnák, ha Cristiano Ronaldo lenne a lehetséges majdnem-pasim, mint egy olyan focista, aki nem Real játékos.
- Középpályás vagyok – felelte Mario, és állta bátyám tekintetét, én pedig büszkén mosolyogtam. Carlos elhúzta a száját, és úgy láttam nem fog tudni hamar túllépni ezen a tényen.
- És kinek fogsz szurkolni a Real Madrid- Dortmund meccsen? – nézett rám apa.
- Öö.. ezen még nem gondolkoztam, majd kitalálok valamit.
A beszélgetés félbe szakadt, mire anya újból elemébe került. Őt nem zavarta Mario csapata, de örült, hogy eggyel több embert etethet meg.
- Ki kér bunuelo-t?Lefordítottam Marionak, és elmagyaráztam mi az a bunuelo, és így már ő is értékelte az édességet, és mire áttelepedtünk az ebédlőbe, ahol anya háromfogásos vacsorát tálalt, már egyáltalán nem zavarta, hogy nem érti a beszélgetést. Közben feltűnt valami. Hol van Sanna? Remélem nem csinált semmi butaságot. Nem tudtam azonban gondolkozni, mert most végre tudtam szembe került velem Estrella nővérem, és kihasználva az alkalmat, hogy apáék átmenetileg leszálltak Mario-ról, ő is elmondta véleményét.
- Helyes gyerek, Nita – vigyorgott rám. Estrella a legkisebb nővérem, tavaly ment férjhez, és most nagyon dolgoznak Pedroval a következő unokaöcsimen – És a neve illik a családba.
Na igen. Nálunk minden férfi neve o-ra végződik, az összes nővérem férjének o-ra végződik a neve. Carlos az egyetlen kivétel, de csak mert nem a második nevén, Roberto-nak hívjuk apa után, hogy meg lehessen különböztetni őket. Elmosolyodtam. Mario még mindig nem értett semmit spanyolul, de lelkesen hallgatta anyát, és bólogatott mindenre amit mondott.
- Ugye tudod, hogy most arra mondtál igent, hogy itt maradsz éjszakára? – hajoltam oda hozzá. Szélesen elvigyorodott.
- És hol fogok aludni? Mert tényleg aranyos, hogy az egész családod eljött, de hol fognak aludni?
- Ó, ők nem az egész családom. Még van két nővérem, meg a bátyám felesége, meg a férjeik meg a gyerekeik – magyaráztam – A szűk család úgy 15 fő.
Mario döbbenten bólogatott, de nem tudott reagálni, mert nyílt az ajtó, és egy nagyon feldúlt Sanna rontott be. Ha Mario az előbb döbbent volt, akkor Sanna most megrémült.
- Ööö.. bocsi. Nem akartam zavarni, csak szólni akartam, hogy visszaköltözök a saját házamba –hadarta gyorsan, de addigra anya már ott is volt, és tuszkolta őt az asztalhoz.
- Ő Sanna, a legjobb barátnőm – mutattam be őt – ők pedig a családom. Eljöttek látogatóba. Maradsz vacsorára?
- Mi a kaja? Uh.. ez nem volt jó ötlet – anya már le is ültette, nem zavarta, hogy nem ismeri, Sanna azonban úgy látszik nagyon nem bírja a spanyol konyhát. Vagy a szagát. Felpattant, és már rohant is a fürdőszoba felé. Rögtön rohantam utána.
- Jól vagy Sanna?
- Nem – nyögte, mikor benyitottam. A wc fölé hajolt, de a rossz részen már túl volt. Megmosta az arcát, és most ugyan oda a padlóra ültünk le, mint előző este.
- Beszéltél Marcoval?
- Igen – temette arcát a tenyerébe.
- És mit mondott? Mi lesz a babával?
- Megtartjuk.
Olyan döbbenten nézhettem rá, hogy halványan elmosolyodott.
- Ő is akarja, szinte örült. Szóval valami kompromisszum félére jutottunk. Miután felpofoztam egészen könnyen ment.
- Felpofoztad? De miért?
- Mert megcsókolt. Valahogy ő úgy gondolta, hogy most mi akkor azonnal egy boldog kis család leszünk. Tényleg, menj vissza a családodhoz, én meg elmegyek, hogy ne zavarjak.
- De azért szerintem adhatsz neki egy esélyt.
- Majd meglátjuk – állt fel Sanna. Egy pillanatra a hasára tette a kezét, és már mosolygott is – Összevesztem miatta anyával, de megérte. Az én picim lesz.
Szó nélkül öleltem magamhoz Sannát. Olyan jó volt őt látni! Összeszorult a szívem felidézve, hogy milyen volt amikor… De nem szabad nekem ilyenekre gondolni. Nekem itt van Mario, és most csak ő számít. És Sanna. Hogy minden tökéletes legyen, vele nem történhet semmi szörnyűség. Nem fogom hagyni.
- Egyébként, tuti, hogy innen nem szabadulsz. Szerintem anya már kész is van valami olyan kajával, amit tuti, hogy meg tudsz enni.
Vidámabban mosolyogva indultunk vissza a többiekhez. Valóban, anya már tálalt is Sannának, és barátnőm hálásan nézett rá.
- Hányadik hónapban van? – kérdezte mindent tudó anyukám.
- Még az elején, és senki sem tud róla – utaltam Mariora a tekintetemmel. Anya bólintott, és figyelmeztető pillantást vetett Carlosra. De a fiúk mintha észre se vették volna a közjátékot, éppen elmerültek abban, hogy a közelgő Dortmundban megrendezendő BVB-Real Madrid meccsnek mi lesz a kimenetele.
- Nézd, én becsülöm a magabiztosságodat, de legyünk reálisak. Nem sok esélyetek van legyőzni a Királyi Gárdát.

- Majd meglátjuk – mosolygott Mario. Örülök, hogy ilyen jól viseli. Bár ha tényleg nyernek, akkor az egész család szabályos utálatát fogja élvezni. Mindegy, majd én megvigasztalom. Vacsi után mindenki keresett magának egy szimpatikus fekvőhelyet, anya még Sannát is itt tartotta, bár nem tudom, hová feküdt szegény. Én ugyanis ott találtam magam Mario mellett a franciaágyamban. És akkor jöttem rá, hogy még sose voltunk ilyen közel egymáshoz.

Mario Götze

Nita olyan gyönyörű! Igaz, hogy egy Sergio Ramos-os mezben fekszik mellettem, de most még ez sem zavar. Nagy szemekkel néz rám, és tudom, hogy valószínűleg ugyan az jár az eszében mint nekem.
- Nita… - nem tudom, hogy tényleg kimondtam-e a nevét, olyan halkan suttogtam. Végül is a szomszéd szobában ott alszik az apja és valahol a bátyja is a házban van. Tudja, hogy mire akartam utalni. Lesütötte a szemeit.
- Mario, én most.. még nem…
- Nem baj – felelem azonnal. Nem akarom, hogy azt érezze erőltetem – Szeretlek Nita. Tudom, hogy nem ismerlek még régóta, és nem vagyok egy Ramos, de.. de szeretlek.
- Köszönöm – mosolyodott el. Magamhoz húztam, ő pedig elhelyezkedett a karjaimban. Puszit nyomtam a fejére.
- Jó éjt Nita!
- Jó éjszakát! – felelte, és már azt hittem, hogy alszik is, de még megszólalt az én szépségem – Szeretlek Mario.
Egy pillanatra szorosabban öleltem magamhoz, és mosolyogva aludtam el.