Fünf

Halihó! :)

Itt az 5. fejezet! Reméljük tetszeni fog!

Kellemes Olvasást!

Sanna Laine

- Babád lesz? – kérdezte Nita, mintha ez egy teljesen természetes kérdés lenne.
- Dehogy lesz, már hogy lenne? – kérdeztem vissza.
- Hánytál nem?
- Igen, de csak mert undorító volt az halas valami amit meg akartál etetni velünk – magyaráztam neki.
- Már a szagától is rosszul lettél – állt elém karba tett kézzel – Nézd, három nővérem van és egy sógornőm. Négyüknek összesen öt gyerekük van jelenleg, és lassan 8 lesz, szóval láttam már pár várandós nőt,és én is.. és tudom, hogy mik a tünetek.
- De akkor se lehetek terhes – közöltem, bár kezdett aggasztani, hogy ennyire ezt hajtogatja.
- Amikor Marcoval lefeküdtetek a múltkor, védekeztetek?
Elejtettem mindent ami a kezemben volt, de mivel ez csak pár koszos tányér volt, jelen pillanatban nem érdekelt.
- Nem emlékszem – lázasan kutattam agyamban, de egyszerűen nem jutott eszembe ezzel kapcsolatos részlet. A taxi még megvolt, meg, hogy felmentem hozzá és előkerült az üveg vodka. Eszelőset szexeltünk, ez is biztos, de, hogy védekeztünk-e? – Lehet, hogy nem. De egy alkalomtól nem lehet, vagy lehet? Basszus, nem egy volt! Hogy az a…! Most mit csináljak?
- Nyugodj meg! – fogta meg a vállam Nita, és leültetett egy székre – Lehet, hogy nem vagy terhes, de csak akkor lehetünk biztosak ebben, ha csinálsz egy tesztet. Csak akkor gondolkozunk tovább, ha ez megvan, oké?
- És honnan a francból szerezzek olyan izét? – fakadtam ki.
- Lemegyek a patikába és veszek, te pedig itt maradsz, megnyugszol, és ha visszajöttem megcsinálod. Nem lesz semmi baj, oké?
Nita azonnal elment, nem zavarta, hogy este fél 11 körül van, maximum fél órát volt el, de azt hittem soha nem jön már vissza. Közben a telefonomat szorongattam és percenként majdnem fel akartam hívni Marcot, Több okból is. Először, hogy megkérdezzem, hogy védekeztünk-e, aztán, hogy leordítsam a fejét, hogy ha nem védekeztünk, hogy lehet ilyen hülye, és különben is, hogy tehette ezt velem? Hogy hozhatott ilyen helyzetbe engem? Szerencsére megjött Nita, így nem hívtam fel.
- Na, tudod, hogy kell csinálni?
- Persze, rá van írva, megoldom – válaszoltam és már a fürdőbe is voltam.
- Hármat vettem a biztonság kedvéért – kiabált még utánam Nita. Tudtam, hogy ott van az ajtó másik felén, és ez megnyugtatott, mégis remegő ujjakkal csináltam mindent, ami le volt írva. Az a 4 perc olyan volt, mintha egy örökkévalóságig kellett volna várnom. És akkor ott volt. Az eredményablakban egy pici vonal. Döbbentem meredtem rá, és a következő pillanatban sírva fakadtam. A hideg csempének nyomtam a hátam, és rázott a zokogás. Nita halkan benyitott, nem kellett megnéznie a tesztet, hogy tudja, mi az eredmény. Mellém ült, átölelt, és simogatni kezdte a hátam.
- Nem lesz semmi baj. Megoldjuk, oké? Nem hagylak egyedül, itt leszek, jó? Megoldjuk, érted?
Sírtam, de közben bólogattam, és csak egyetlen dolog töltötte ki az agyamat. Hogy most bennem egy pici élet nő, akit én nem is akartam.

Nem tudom, hogy hogyan kerültem ágyba, de reggel úgy ébredtem, hogy nagyon rosszat álmodtam. Nita felkelt már, szóval kimásztam én is az ágyból, és a konyha felé mentem, ahonnan kávé illat jött. Barátnőm köszönés nélkül öntött nekem, és miután látta, hogy magamhoz kezdek térni, megszólalt.
- Mi lesz a babával?
- Akkor nem csak álmodtam? – nyögtem fel.
- Nem – rázta a fejét Nita szomorúan, bár valamiért úgy érzem, ő más miatt letört, mint én.
- Hát két lehetőségem van, megtartom, vagy elvetetem – szinte megijedtem magamtól, hogy milyen tárgyilagosan beszélek – Ha elmennék egy dokihoz, az lenne a legegyszerűbb. Mintha meg se történt volna.
- Te hallod magad? – támadt nekem hirtelen Nita – Ez egy gyerek, egy élet, egy csoda! Én mindent megadnék,ha.. – elharapta a mondatot, és ezzel igencsak kíváncsivá tett – És Marco? Az övé is! Nem dönthetsz nélküle!
- Miért ne dönthetnék? Semmi köze hozzá! Ha meg is tartanám, nekem kéne megszülni, felnevelni, az enyém lenne, nem az övé!
- Egy babához ketten kellenek! Összehozni kellett ő is, beszélj vele! Joga van hozzá, az övé is – közölte Nita eléggé kiakadva. Nem tudom mi baja van, tényleg. Otthagyott egyedül a konyhában. Pár perccel később meg elviharzott, biztos az egyetemre. Szerencsére nekem csak délután lesznek óráim. Felhúztam a pólómat és lenéztem a hasamra. Semmi nem látszott rajta, pedig ott kell lennie valahol egy apróságnak. Mekkora lehet? Nem, nem gondolkozunk ilyeneken. Beszélek Marcoval, meghallgatom, de én döntök. Mivel az enyém, az én Apróságomról van szó. Elhatároztam, hogy felhívom Marcot, de már nem is voltam biztos benne, hogy mit is akarok mondani neki pontosan.

Marco Reus

Arra ébredtem, hogy csörög a mobilom. Ráfókuszáltam a kijelzőre, és elégedetten elvigyorodtam. Sanna volt az.
- Tudtam, hogy fel fogsz hívni – vettem fel magabiztosan.
- Nem érdekel mit tudsz, beszélnünk kell – közölte határozottan. Hát jó, ha így játszunk, akkor így.
- Mégis kell a táskád? – ezen elgondolkozott, mivel elhallgatott.
- Úgy néz ki igen – válaszolt végül – Mikor érsz rá? Még ma.
Hű de sürgős valakinek.
- Edzésem van délelőtt, utána talán ráérek – nem akartam, hogy úgy tűnjön, azonnal ugrok, most, hogy találkozni akar velem.
- Fantasztikus, akkor gyere át ebédre és hozd a táskám – valamiért zaklatottnak tűnik a hangja.
- Megyek – válaszoltam nem túl lelkesen. Úgy érzem nem arról lesz szó, hogy mennyire nem bírja nélkülem és, hogy azonnal essünk egymásnak az étkező közepén.

Sanna Laine

Szóval Marco idejön. Tanácsra volt szükségem, és hirtelen nem tudtam kitől kéne kérnem. Nita véleménye egyértelmű volt, de ki akartam beszélni magamból az aggodalmaimat. Aztán rájöttem. Anya! Mondjuk az nyilván elárul valamit a kapcsolatunkról, ha nem ő volt az első személy, aki eszembe jutott, de ez van. Idegesen doboltam az asztalon az ujjaimmal amíg vártam, hogy anya felvegye.
- Szia Sanna – vette fel végre – Mi van veled?
Köszi anya, tényleg. Életem talán legnehezebb döntéséről akarok veled beszélni, annyira érzem, hogy érdekel miért hívtalak.
- Baj van, vagy legalábbis gond.
- Sejtettem. Látod mi megmondtuk apáddal, hogy nem kéne neked Németországba menned és..
- Anya! Nem az országgal van baj, hanem.. – elakadtam. Mégis, hogy mondja meg az ember az anyjának, telefonon, ilyen felvezetés után, hogy terhes?
- Sanna, kérlek, dolgoznom is kéne.
- Terhes vagyok anya.
- Miii? – anya hangja átment visításba – Kimész Dortmundba! Annak ellenére, hogy folyamatosan mondtuk, hogy ne! Felcsináltatod magad valami barommal, és most meg biztos haza akarsz jönni, mi? Fizessük az abortuszt igaz? Ha apád ezt megtudja…! Csalódtam benned lányom! De legalább, tudod, hogy mit kell tenned! Mikor jössz haza? Még nincs késő elvetetni ugye?
Anya az elején kiabált, de most már csak tárgyilagos kérdéseket tett fel. Feldühített. Igen, kiakadtam. Meg se hallgatott, nem is tudja, hogy mi a véleményem, hogy mit akarok csinálni a babámmal. Az én Apróságommal, mert ő az enyém. Teljesen. Róla nem fog anya dönteni.
- Anya megtartom.
- Hogy mit csinálsz?
- Megtartom. Megszülöm és felnevelem.
- Dehogy szülöd! Kutyát se bíznék rád, nem, hogy egy gyereket! Sanna, gondolkodj! Ennyire belezúgtál abba a pasiba?
- De igen anya. Itt maradok, és megszülöm a gyerekemet!
- Egy frászt! Azonnal hazajössz és elmész egy orvoshoz!
- Nem – mondtam határozottan – Én döntöm el, hogy mi lesz vele. És én akarom őt. Nem megyek haza.
- Ha így gondolod Sanna, akkor ma beszéltünk utoljára – mondta anya hideg hangon. Az anyám, gyakorlatilag kitagadott!- Rendben.
- De akkor ezt legalább próbáld meg jól csinálni, ha már minden másban csalódást okozol!
- Azt hiszem most nem én vagyok az aki csalódást okoz a másiknak! Nem érzed úgy, hogy mellém kéne állnod?
- Nem. Nem akarom végignézni, hogy tönkreteszed az életed.
- Nem fogom, de sajnálom, hogy így gondolod. Szia anya.
- Szia.
Letette. Szóval ha végig akarom csinálni, akkor egyedül kell. Oké, persze Nita itt lesz velem, meg esetleg Marco. Bár erre gondolni se merek még, amíg nem tudom a véleményét. Aznap már sokadszorra fakadtam sírva, de közben megszületett egy elhatározás bennem. Jól fogom csinálni. Tökéletes leszek. A legjobbat akarom adni az én Apróságomnak, akkor is, ha Marco nem áll majd mellém.

Marco Reus

Szóval itt voltam Nita lakásánál, kezembe Sanna táskájával, és sejtésem kezdett beigazolódni, amikor Sanna ajtót nyitott. Eléggé rosszul nézett ki, vörösek voltak a szemei, mintha sírt volna. De még ez is jól állt neki, hihetetlen.
- A táskád – adtam oda neki, de ő csak idegesen félre rakta, nem akart most foglalkozni vele. Leültünk a kanapéra, láttam, hogy mondani akar valamit, de nehezen kezdett bele. Végül vett egy nagy levegőt.
- Szóval… emlékszel a múltkori… éjszakánkra?
- Persze – vigyorodtam el akaratlanul.
- Nem tudom, te mennyire emlékszel konkrétan, de akkor ööö… nem védekeztünk.
- Aha – bólogattam értelmesen. Nem értettem, hova akart kilyukadni, de erősen koncentráltam.
- És hát.. – nem fejezte be, de próbálta elmutogatni, amit kimondani még nem tudott. Kezdtem sejteni.
- Sanna, te most…?
Némán bólogatott a gyakorlatilag ki nem mondott kérdésre. Döbbentem meredtem magam elé, aztán rá. Ez most azt jelenti, hogy neki, hogy nekem,hogy nekünk…
- És mi lesz vele? – ijesztő volt, most nekünk egy életről kell dönteni? Ha rajtam múlik, biztos, hogy…
- Megtartom – közölte határozottan Sanna – Nem érdekel, ha te nem akarod. Végigcsinálom egyedül, nem kell a pénzed, vagy valami. Ügyvédeket se fogok rád küldeni. Élheted a gondtalan sztárfocista életedet, senki nem fogja tudni, hogy tőled van.
Várjunk, most ő azt hiszi, hogy én nem akarom?
- Sanna, én…
- Nem kell mondanod semmit. Csak akartam, hogy tudd – állt fel – Akár el is mehetsz, bár ebédet ígértem neked, de.. ha nem akarsz maradni,megértem.
Elfordult, és indult volna a konyha felé, de én utána nyúltam, megfogtam a karját, és visszafordítottam magam felé.
- Sanna, legalább hallgass meg. Én.. – belenéztem ragyogó, kék szemeibe, és tudtam, hogy mit is akarok mondani – Én akarlak. Téged és a babát is. Titeket.
Mielőtt megszólalhatott volna magamhoz húztam, és megcsókoltam. Megdöbbent, de visszacsókolt. Édes volt, de sós könnyek ízét éreztem a száján, és ettől csak még jobban szorítottam magamhoz. Még is eltolt magától, és a következő pillanatban felpofozott. Szikrázó szemekkel nézett rám.
- Ne hazudj nekem!