Sieben

Mario Götze

Rendkívül kellemetlen hang riasztott fel álmomból. Pedig olyan szépet álmodtam. Nitával aludtam, álmomban. Nyöszörögve kinyitottam a szemem, és egy nagy adag vanília illatú hajjal találtam szembe magam. Nita! Akkor nem álmodtam! Vigyorogva nyúltam a még mindig szóló telefonom felé, hogy nehogy felébredjen Nita.
- Hm? – szóltam bele értelmesen, úgy, hogy közben visszafordultam Nita felé, és így megint éreztem az illatát.
- Add meg Nita számát!
- Neked is szép jó reggelt Marco – vigyorogtam el – Amúgy miért is kell neked a barátnőm telefonszáma?
- A barátnődé?
- Hát, abból, hogy tegnap este megbeszéltük, hogy szeretjük egymást, most pedig itt alszik mellettem, arra következtetek, hogy igen, a barátnőm, bár ez még nincs kimondva. Szerinted meg kéne kérdeznem? – gondolkoztam el, de úgy tűnt barátomat most ez nem nagyon érdekli.
- Gratulálok haver, tudod adni nekem Nitát?
- Alszik.
- Akkor ébreszd fel! – szólt rám morcosan Marco.
- Várj.
Félretettem a telót, és Nita fölé hajoltam.
- Ébresztő Napsugár! Valakinek szüksége lenne rád.
Mosolyogva nyitotta ki a szemeit és fordult felém.
- Kinek?
- Nekem minden pillanatban – nyomtam puszit az ajkaira – De Marco beszélni szeretne veled.
Érdeklődve bólintott, és vette el a mobilom.
- Igen?
Innen azt nem hallottam, hogy Marco mit mondott, csak Nita válaszait.
- Hívd el randizni. Hódítsd meg…. Mit tudom én… Vacsora, mozi, légy kreatív! Nem, nem mondtam még neki… Hát mert ez a ti dolgotok, a te híred. Mondd el neki te. Adom.
Marco és Nita tudnak valamit közösen, amit én nem? Miről maradtam le ennyire?
- Képzeld Mario, lesz egy gyerekem. Sannától. – na ez a mondat volt az, amire nagyon nem számítottam.
- Mi van? – tört ki belőlem az első ami eszembe jutott.
- A múltkor, amikor Sannával lefeküdtünk terhes lett és most babánk lesz.
- Aha – nem tudtam tovább lépni. Ez túl sokkoló információ volt így korán reggel.
- Majd ha magához tér mond valami értelmeset is. Sok sikert Marco – beszélt bele Nita a telefonomba, amire most már csak döbbentem meredtem.
- Ez most komoly?
- Igen. Tényleg lesz baba. Miért? – nézett rám gyanakodva Nita.
- Nem tudom – gondolkoztam el – Csak mindig úgy képzeltem, hogy nekem lesz előbb gyerekem kettőnk közül, és nem neki – vallottam be szerelmemnek. Ő egy széles mosolyra húzta száját, és megnyugodva sóhajtott. Órákig tudtam volna még feküdni mellette, de Nita családja már valószínűleg ébren volt a hangokból ítélve. Mindketten felöltöztünk, majd lementünk a konyhába, ahol Sanna mosolyogva ült a Sánchez család körében. Enyhén elütött a szőke hajával.

- Oh, felkeltetek ti is? - nézett ránk Nita apja. Anyukája pedig lelkesen mutatta, hogy üljünk le mi is az asztalhoz.

- Igen, bár ébresztettek - felelte Nita, miközben magához húzta az elé lerakott ételt.

- És kicsoda? - érdeklődött tovább, miközben komótosan itta a kávéját.

- Az egyik közös ismerősünk, Marco - harapott bele a zsömléjébe Nita, majd mosolyogva figyelte barátnője reakcióját.

Marco Reus

A reggeli telefonbeszélgetés után ugyanúgy tanácstalanul ültem a nappaliban. Szemeim többször körbejárták a szobát, hátha bármi is erőt adna, de minden a helyén maradt és árasztották a monotonságot. A randi megszervezése egyáltalán nem okozott volna gondot, na de akit el kell hívnom. Nagyon makacsnak ismertem meg, talán nálam is makacsabb, ami nagyon meglepett és nagyon vonz mégis. Féltem, hogy visszautasít, amihez nem nagyon voltam hozzászokva. Nem akartam, hogy pont egy olyan nő utasítson vissza, mint ő. Szerettem volna elmenni vele randizni, és normális körülmények között lenni. De elég nagy esélyem van rá, hogy nemet mondjon a kérdésemre.

Eszembe jutott, hogy talán fellépek határozottabban és elmegyek érte, és addig nem megyek el, míg igent nem mond. De szerintem nála ez sem lenne hatásos.

Ráadásul pár nap múlva meccsünk van, s az edzések miatt alig van szabadidőm. Szombatra kéne becserkésznem a szőke ciklont.

A telefonomat már lassan öt perce görcsösen szorongattam a kezemben, de még mindig nem nyomtam rá a hívás gombra. Végül egy mély levegővétel után rászántam magam.

- Igen? - szólalt meg egy vidám hang, miután második csörgésre felvette.

- Szia Sanna. Marco vagyok.

- És mit szeretnél? - érdeklődött kedvesen, ami meglepett. Az eddigi telefonbeszélgetéseink nem voltak túl jó hangvételűek.

- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk együtt valahova... - Be sem fejeztem a mondatomat, amikor felnevetett a telefonban.

- Randira hívsz? - kérdezte meg kuncogva, úgy látszik nagyon tetszett ez neki.

- Hát igen, gondoltam elmehetnénk.

- Rendben, menjünk - felelte, én meg hirtelen meg sem tudtam szólalni. Igent mondott, és teljesen magától. - És hova megyünk?

- Az titok - nyögtem ki nagy nehezen, miután felocsúdtam az előbb hallottakból.

- Még nem találtad ki igaz? Eddig azon meditáltál, hogy hívj el, ugye? - nevetett fel Sanna ismét. Basszus, ez a szőke ciklon ismer engem.

- Valóban - helyeseltem végül, hisz úgy sem tudtam volna mást mondani - És mikor érsz rá?

- Neked a holnap este jó? - kérdezett vissza.

- Tökéletes, akkor érted megyek. Csak hova is? Nitához vagy hova? - érdeklődtem a holléte után.

- Cseles, így akarod megtudni, hogy hol lakom? - nevetett fel ismét. Majd végül elmondta a címét, ami tőlem nem is volt annyira messze. Miután az időpontot is sikeresen kitaláltuk, leraktuk mindketten a telefont. Én pedig kezdhettem gondolkodni, hogy hova is vigyem ezt a csodás boszorkányt.

Nita Lorena Bello Sánchez

Mariot abszolút nem zavarta, hogy a fél családomat nem érti, mégis látszott rajta, hogy jól el van velük, aminek nagyon örültem. Nem szándékoztam ilyen korán kitenni őt a családomnak, de úgy látszik sosem az lesz, amit eltervezek. Anya pedig közölte velem, hogy csak villámlátogatást szerveztek és ma este már mennek is, szóval csak benéztek hozzám.

Sanna reggel búcsút intett a családomnak és nekem is, és úgy döntött ideje hazamennie, anya pedig egy jó nagy ölelés után el is engedte őt, és megígértette vele, hogy nagyon vigyázzon magára és a babára.

Mario apával beszélgetett bent a nappaliban, míg Carlos és én anyának segítettünk a konyhában. Szeret mindenkit befogni dolgozni, bár Mario még kivételnek számít, de nem sokára őt is munkára ítéli majd.

- Nem rossz srác - ült le Carlos, miután ő úgy gondolta, hogy végzett a dolgával, de anya szigorú nézésére egyből felpattant, hogy segítsen törölgetné az edényeket.

- Szerintem sem - vigyorogtam rá a bátyámra.

- De azért jobban örültem volna, hogyha egy spanyol srácot választasz - jegyezte meg végül, mire anya szúrós pillantással jutalmazta.

- Mario nagyon kedves, és egyes spanyol fiúknál sokkal többet ér - reagáltam le Carlos mondatát, mire anya hevesen bólogatott.

- Gondolj csak Adánra - szólalt meg anya is.

- Anya! - mordultam fel egyből - Ne említsük őt, ha kérhetlek, jó?

- Bocsánat, édesem. De Mario egyáltalán nem olyan, kedves fiúnak tűnik. Szóval Carlos, addig ne legyen rá rossz szavad, amíg nem tesz semmi rosszat.

- Jó, ne haragudj Nita - nézett rám Carlos, mire a mosogatóvízből lefröcsköltem.

- Nem haragszom - nevettem fel a bátyám reakcióján, aki szinte egyből vissza is fröcskölt és így kisebb vízi csatába bonyolódtunk.

- Na de gyerekek - szakított végül félbe minket anya - hát hogy viselkedtek?

- Jól? - néztünk mindketten angyali tekintettel anyára, mire ő nevetve kizavart minket a konyhából.

Sanna Laine

Fura volt újra a saját lakásomban lenni, már csak azért is, mert csend honolt mindenhol. Ami Nita családja után nagyon zavaró volt. Ahogy körbenéztem, ráeszméltem, hogy nem ártana egy nagy takarítást végeznem, de inkább elnapoltam a dolgot.

Fogalmam sem volt, hogy mihez kezdjek magammal, nem ártott volna ha a vizsgáimra készülök, de nem túl sok kedvem volt a papírok fölött görnyedni. A tévét kapcsolgatni se volt kedvem, egyszerűen nem tudtam mit csináljak.

Vártam már, hogy Marcoval elmenjek randizni, de addig még majdnem egy teljes nap van. Nagyon meglepődtem, amikor felhívott, hát még a hívás tárgyától. Olyan kis aranyos volt a telefonba. Végül is nem tűnik nagyon rossz srácnak, egy lehetőséget adhatok neki, de nem fogok egyből a karjaiba omlani. Bár azt hiszem már megtettem, és épp itt növekszik az eredménye a pocakomban. Feltűrtem a pólómat és hatalmas sóhajjal simítottam végig a hasamon. Idővel babacuccokat is be kell szereznem, de azt hiszem ezzel még ráérek.

- Mit szólsz, ha felhívom anyát? - motyogtam a pocakomnak. Mivel a hasam csak éhesen morgott, úgy gondoltam megpróbálok beszélni anyával.

Előhalásztam a telefont a táskámból, majd anya nevét is előkerestem. Elsőre felvette.

- Meggondoltad magad? - szólt bele köszönés nélkül, én pedig visszanyelve könnyeimet válaszoltam.

- Nem...

- Akkor ne hívj többet - felelte, majd csak a telefonbúgását hallottam. A könnyeim pedig már szabadon folytak le az arcomon.

Sechs

Halihó! Szóval eléggé megdöbbentett minket az a tény, hogy jött két darab pipa is a Nem tetszik-re. Legalább annyit tegyetek meg, hogy megírjátok, hogy mi nem tetszett, hátha tudunk rajta javítani, vagy bármi. 

Mindenesetre köszönjük a pipálgatásokat és az újabb feliratkozót! :)

Reméljük tetszeni fog a fejezet!

Kellemes olvasást!

Lara és Pinkie 

~

Nita Lorena Bello Sánchez

Mario keze melegen szorongatta az enyémet és mosolyogva lengette őket. A szokásos útvonalon mentünk végig, amit az elmúlt három napban többször megtettünk. Mario majdnem mindig pontosan érkezett hozzám, hogy elmenjünk egy étterembe és utána sétáljunk. Hiába erőszakoskodtam, hogy nem muszáj drága éttermekbe mennünk, szinte meg se hallotta. Így csak élveztem az együtt töltött időt.

- Tehát akkor holnap meccset nézünk? - fordult felém Mario, mielőtt beléptünk volna a kapun.

- Csakis akkor, ha a Málagának szurkolsz - böktem mellkason Mariot, és játékosan megfenyegettem az ujjammal.

- Kizárólag nekik, nem gond, hogy ellenfelek vagyunk, és ugyanazért küzdünk. Én szurkolok nekik - mondta vigyorogva.

- Simán szurkolhatsz nekik, csak a fiúknak ne mondd el - jegyeztem meg, mire hangosan felnevetett.

A bejárati ajtóm hirtelen kitárult és mindketten odafordultunk. Megdöbbenve figyeltem, ahogy anyukám száguld felém és Mario felé.

- Nita, édesem! - Karjait szorosan körém fonta, majd kaptam egy hatalmas puszit is, ami már annyira hiányzott. Mosolyogva figyeltem, ahogy eltávolodik tőlem és szemügyre vesz.

- Csak nem fogytál? - kérdezte szemrehányóan és spanyolul, már épp válaszoltam volna, amikor anya hirtelen Mario felé fordult. - Oh, drágám, ne haragudj, be sem mutatkoztam. Emilía Adalina Bello Sánchez vagyok, Nita anyukája.

Mario tündérien mosolygott anyára, de egy szót sem értett belőle, ami roppant vicces volt.

- Anya, Mario nem beszél spanyolul - magyaráztam neki, majd Mariohoz fordultam. - Anya, csak bemutatkozott nagyon lelkesen.

- Dona - mondta Mario, majd kezet csókolt anyának - Mario Götze - S közben rám kacsintott. Nem hiszem el, hogy tudta, hogy Donának kell hívnia. Utána keresett!

Anya fülig vörösödve nézett rám - Micsoda úriember! - Majd visszafordult Mariohoz, hogy széles mozdulatokkal beinvitálja a házamba.

Mario lelkesen követte anyát, én pedig őket. A nappaliban még nagyobb meglepetés fogadott, amint beértem. Mariot addigra már körbevették és faggatták. A családom gyűrűjéből kikukucskálva egy hatalmas mosolyt dobott oda nekem. Nem zavartatva őket, leültem a kanapé egyik felébe.

- Szépségem - hallottam meg egy kellemes mély hangot, a hang irányába fordultam és hirtelen mozdulatokkal már apukám nyakában voltam.

- Nagyon hiányoztál ám - borzolta meg a hajamat. - És úgy látom rászabadítottad a barátodra a többieket.

- Nem én szabadítottam rá őket, jöttek ők maguktól is. Ismered őket, nem? - kérdeztem mosolyogva.

- Hogy is hívják? - ültünk le apával a kanapéra. Anya otthon érezve magát a konyhából sütiket hozott folyamatosan ki, amit én biztosan nem csináltam mostanság, így teljesen biztos vagyok benne, hogy ők hozták. Mariot szintúgy leültették és az angolul tudó bátyjám faggatta és fordított a többieknek.

- Marionak - feleltem könnyedén.

- És ti most szóval..? - Apa próbált rákérdezni a dolgokra, amin nevetnem kellett, hisz olyan aranyos volt.

- Még alakulunk, nem vagyunk együtt.
- Értem, csak okosan kislányom – nézett rám komolyan apa.
- Tudom, apa. Nem fordul elő még egyszer – hajtottam le a fejem.
- Csak féltelek, mert szeretlek – ölelt magához apukám, majd Mario felé fordult – Szóval Mario, mivel is foglalkozol? – rendkívül komolyan tette fel a kérdést, de közben rám kacsintott. Tehát tudta, hogy ki is Mario, hogy játszik meg minden. Mondjuk apától nem is vártam mást. Kíváncsian vártam én is a választ. Mario felhúzta a szemöldökét, de rögtön utána édesen elmosolyodott.
- Focista vagyok. A Borussia Dortmundban játszom.- Poszt? – kérdezett közbe Carlos. Úgy látom a férfi családtagjaim szövetkeztek Mario ellen. Legalábbis az arcukról azt olvastam le, hogy azt is hamarabb elfogadnák, ha Cristiano Ronaldo lenne a lehetséges majdnem-pasim, mint egy olyan focista, aki nem Real játékos.
- Középpályás vagyok – felelte Mario, és állta bátyám tekintetét, én pedig büszkén mosolyogtam. Carlos elhúzta a száját, és úgy láttam nem fog tudni hamar túllépni ezen a tényen.
- És kinek fogsz szurkolni a Real Madrid- Dortmund meccsen? – nézett rám apa.
- Öö.. ezen még nem gondolkoztam, majd kitalálok valamit.
A beszélgetés félbe szakadt, mire anya újból elemébe került. Őt nem zavarta Mario csapata, de örült, hogy eggyel több embert etethet meg.
- Ki kér bunuelo-t?Lefordítottam Marionak, és elmagyaráztam mi az a bunuelo, és így már ő is értékelte az édességet, és mire áttelepedtünk az ebédlőbe, ahol anya háromfogásos vacsorát tálalt, már egyáltalán nem zavarta, hogy nem érti a beszélgetést. Közben feltűnt valami. Hol van Sanna? Remélem nem csinált semmi butaságot. Nem tudtam azonban gondolkozni, mert most végre tudtam szembe került velem Estrella nővérem, és kihasználva az alkalmat, hogy apáék átmenetileg leszálltak Mario-ról, ő is elmondta véleményét.
- Helyes gyerek, Nita – vigyorgott rám. Estrella a legkisebb nővérem, tavaly ment férjhez, és most nagyon dolgoznak Pedroval a következő unokaöcsimen – És a neve illik a családba.
Na igen. Nálunk minden férfi neve o-ra végződik, az összes nővérem férjének o-ra végződik a neve. Carlos az egyetlen kivétel, de csak mert nem a második nevén, Roberto-nak hívjuk apa után, hogy meg lehessen különböztetni őket. Elmosolyodtam. Mario még mindig nem értett semmit spanyolul, de lelkesen hallgatta anyát, és bólogatott mindenre amit mondott.
- Ugye tudod, hogy most arra mondtál igent, hogy itt maradsz éjszakára? – hajoltam oda hozzá. Szélesen elvigyorodott.
- És hol fogok aludni? Mert tényleg aranyos, hogy az egész családod eljött, de hol fognak aludni?
- Ó, ők nem az egész családom. Még van két nővérem, meg a bátyám felesége, meg a férjeik meg a gyerekeik – magyaráztam – A szűk család úgy 15 fő.
Mario döbbenten bólogatott, de nem tudott reagálni, mert nyílt az ajtó, és egy nagyon feldúlt Sanna rontott be. Ha Mario az előbb döbbent volt, akkor Sanna most megrémült.
- Ööö.. bocsi. Nem akartam zavarni, csak szólni akartam, hogy visszaköltözök a saját házamba –hadarta gyorsan, de addigra anya már ott is volt, és tuszkolta őt az asztalhoz.
- Ő Sanna, a legjobb barátnőm – mutattam be őt – ők pedig a családom. Eljöttek látogatóba. Maradsz vacsorára?
- Mi a kaja? Uh.. ez nem volt jó ötlet – anya már le is ültette, nem zavarta, hogy nem ismeri, Sanna azonban úgy látszik nagyon nem bírja a spanyol konyhát. Vagy a szagát. Felpattant, és már rohant is a fürdőszoba felé. Rögtön rohantam utána.
- Jól vagy Sanna?
- Nem – nyögte, mikor benyitottam. A wc fölé hajolt, de a rossz részen már túl volt. Megmosta az arcát, és most ugyan oda a padlóra ültünk le, mint előző este.
- Beszéltél Marcoval?
- Igen – temette arcát a tenyerébe.
- És mit mondott? Mi lesz a babával?
- Megtartjuk.
Olyan döbbenten nézhettem rá, hogy halványan elmosolyodott.
- Ő is akarja, szinte örült. Szóval valami kompromisszum félére jutottunk. Miután felpofoztam egészen könnyen ment.
- Felpofoztad? De miért?
- Mert megcsókolt. Valahogy ő úgy gondolta, hogy most mi akkor azonnal egy boldog kis család leszünk. Tényleg, menj vissza a családodhoz, én meg elmegyek, hogy ne zavarjak.
- De azért szerintem adhatsz neki egy esélyt.
- Majd meglátjuk – állt fel Sanna. Egy pillanatra a hasára tette a kezét, és már mosolygott is – Összevesztem miatta anyával, de megérte. Az én picim lesz.
Szó nélkül öleltem magamhoz Sannát. Olyan jó volt őt látni! Összeszorult a szívem felidézve, hogy milyen volt amikor… De nem szabad nekem ilyenekre gondolni. Nekem itt van Mario, és most csak ő számít. És Sanna. Hogy minden tökéletes legyen, vele nem történhet semmi szörnyűség. Nem fogom hagyni.
- Egyébként, tuti, hogy innen nem szabadulsz. Szerintem anya már kész is van valami olyan kajával, amit tuti, hogy meg tudsz enni.
Vidámabban mosolyogva indultunk vissza a többiekhez. Valóban, anya már tálalt is Sannának, és barátnőm hálásan nézett rá.
- Hányadik hónapban van? – kérdezte mindent tudó anyukám.
- Még az elején, és senki sem tud róla – utaltam Mariora a tekintetemmel. Anya bólintott, és figyelmeztető pillantást vetett Carlosra. De a fiúk mintha észre se vették volna a közjátékot, éppen elmerültek abban, hogy a közelgő Dortmundban megrendezendő BVB-Real Madrid meccsnek mi lesz a kimenetele.
- Nézd, én becsülöm a magabiztosságodat, de legyünk reálisak. Nem sok esélyetek van legyőzni a Királyi Gárdát.

- Majd meglátjuk – mosolygott Mario. Örülök, hogy ilyen jól viseli. Bár ha tényleg nyernek, akkor az egész család szabályos utálatát fogja élvezni. Mindegy, majd én megvigasztalom. Vacsi után mindenki keresett magának egy szimpatikus fekvőhelyet, anya még Sannát is itt tartotta, bár nem tudom, hová feküdt szegény. Én ugyanis ott találtam magam Mario mellett a franciaágyamban. És akkor jöttem rá, hogy még sose voltunk ilyen közel egymáshoz.

Mario Götze

Nita olyan gyönyörű! Igaz, hogy egy Sergio Ramos-os mezben fekszik mellettem, de most még ez sem zavar. Nagy szemekkel néz rám, és tudom, hogy valószínűleg ugyan az jár az eszében mint nekem.
- Nita… - nem tudom, hogy tényleg kimondtam-e a nevét, olyan halkan suttogtam. Végül is a szomszéd szobában ott alszik az apja és valahol a bátyja is a házban van. Tudja, hogy mire akartam utalni. Lesütötte a szemeit.
- Mario, én most.. még nem…
- Nem baj – felelem azonnal. Nem akarom, hogy azt érezze erőltetem – Szeretlek Nita. Tudom, hogy nem ismerlek még régóta, és nem vagyok egy Ramos, de.. de szeretlek.
- Köszönöm – mosolyodott el. Magamhoz húztam, ő pedig elhelyezkedett a karjaimban. Puszit nyomtam a fejére.
- Jó éjt Nita!
- Jó éjszakát! – felelte, és már azt hittem, hogy alszik is, de még megszólalt az én szépségem – Szeretlek Mario.
Egy pillanatra szorosabban öleltem magamhoz, és mosolyogva aludtam el.

Fünf

Halihó! :)

Itt az 5. fejezet! Reméljük tetszeni fog!

Kellemes Olvasást!

Sanna Laine

- Babád lesz? – kérdezte Nita, mintha ez egy teljesen természetes kérdés lenne.
- Dehogy lesz, már hogy lenne? – kérdeztem vissza.
- Hánytál nem?
- Igen, de csak mert undorító volt az halas valami amit meg akartál etetni velünk – magyaráztam neki.
- Már a szagától is rosszul lettél – állt elém karba tett kézzel – Nézd, három nővérem van és egy sógornőm. Négyüknek összesen öt gyerekük van jelenleg, és lassan 8 lesz, szóval láttam már pár várandós nőt,és én is.. és tudom, hogy mik a tünetek.
- De akkor se lehetek terhes – közöltem, bár kezdett aggasztani, hogy ennyire ezt hajtogatja.
- Amikor Marcoval lefeküdtetek a múltkor, védekeztetek?
Elejtettem mindent ami a kezemben volt, de mivel ez csak pár koszos tányér volt, jelen pillanatban nem érdekelt.
- Nem emlékszem – lázasan kutattam agyamban, de egyszerűen nem jutott eszembe ezzel kapcsolatos részlet. A taxi még megvolt, meg, hogy felmentem hozzá és előkerült az üveg vodka. Eszelőset szexeltünk, ez is biztos, de, hogy védekeztünk-e? – Lehet, hogy nem. De egy alkalomtól nem lehet, vagy lehet? Basszus, nem egy volt! Hogy az a…! Most mit csináljak?
- Nyugodj meg! – fogta meg a vállam Nita, és leültetett egy székre – Lehet, hogy nem vagy terhes, de csak akkor lehetünk biztosak ebben, ha csinálsz egy tesztet. Csak akkor gondolkozunk tovább, ha ez megvan, oké?
- És honnan a francból szerezzek olyan izét? – fakadtam ki.
- Lemegyek a patikába és veszek, te pedig itt maradsz, megnyugszol, és ha visszajöttem megcsinálod. Nem lesz semmi baj, oké?
Nita azonnal elment, nem zavarta, hogy este fél 11 körül van, maximum fél órát volt el, de azt hittem soha nem jön már vissza. Közben a telefonomat szorongattam és percenként majdnem fel akartam hívni Marcot, Több okból is. Először, hogy megkérdezzem, hogy védekeztünk-e, aztán, hogy leordítsam a fejét, hogy ha nem védekeztünk, hogy lehet ilyen hülye, és különben is, hogy tehette ezt velem? Hogy hozhatott ilyen helyzetbe engem? Szerencsére megjött Nita, így nem hívtam fel.
- Na, tudod, hogy kell csinálni?
- Persze, rá van írva, megoldom – válaszoltam és már a fürdőbe is voltam.
- Hármat vettem a biztonság kedvéért – kiabált még utánam Nita. Tudtam, hogy ott van az ajtó másik felén, és ez megnyugtatott, mégis remegő ujjakkal csináltam mindent, ami le volt írva. Az a 4 perc olyan volt, mintha egy örökkévalóságig kellett volna várnom. És akkor ott volt. Az eredményablakban egy pici vonal. Döbbentem meredtem rá, és a következő pillanatban sírva fakadtam. A hideg csempének nyomtam a hátam, és rázott a zokogás. Nita halkan benyitott, nem kellett megnéznie a tesztet, hogy tudja, mi az eredmény. Mellém ült, átölelt, és simogatni kezdte a hátam.
- Nem lesz semmi baj. Megoldjuk, oké? Nem hagylak egyedül, itt leszek, jó? Megoldjuk, érted?
Sírtam, de közben bólogattam, és csak egyetlen dolog töltötte ki az agyamat. Hogy most bennem egy pici élet nő, akit én nem is akartam.

Nem tudom, hogy hogyan kerültem ágyba, de reggel úgy ébredtem, hogy nagyon rosszat álmodtam. Nita felkelt már, szóval kimásztam én is az ágyból, és a konyha felé mentem, ahonnan kávé illat jött. Barátnőm köszönés nélkül öntött nekem, és miután látta, hogy magamhoz kezdek térni, megszólalt.
- Mi lesz a babával?
- Akkor nem csak álmodtam? – nyögtem fel.
- Nem – rázta a fejét Nita szomorúan, bár valamiért úgy érzem, ő más miatt letört, mint én.
- Hát két lehetőségem van, megtartom, vagy elvetetem – szinte megijedtem magamtól, hogy milyen tárgyilagosan beszélek – Ha elmennék egy dokihoz, az lenne a legegyszerűbb. Mintha meg se történt volna.
- Te hallod magad? – támadt nekem hirtelen Nita – Ez egy gyerek, egy élet, egy csoda! Én mindent megadnék,ha.. – elharapta a mondatot, és ezzel igencsak kíváncsivá tett – És Marco? Az övé is! Nem dönthetsz nélküle!
- Miért ne dönthetnék? Semmi köze hozzá! Ha meg is tartanám, nekem kéne megszülni, felnevelni, az enyém lenne, nem az övé!
- Egy babához ketten kellenek! Összehozni kellett ő is, beszélj vele! Joga van hozzá, az övé is – közölte Nita eléggé kiakadva. Nem tudom mi baja van, tényleg. Otthagyott egyedül a konyhában. Pár perccel később meg elviharzott, biztos az egyetemre. Szerencsére nekem csak délután lesznek óráim. Felhúztam a pólómat és lenéztem a hasamra. Semmi nem látszott rajta, pedig ott kell lennie valahol egy apróságnak. Mekkora lehet? Nem, nem gondolkozunk ilyeneken. Beszélek Marcoval, meghallgatom, de én döntök. Mivel az enyém, az én Apróságomról van szó. Elhatároztam, hogy felhívom Marcot, de már nem is voltam biztos benne, hogy mit is akarok mondani neki pontosan.

Marco Reus

Arra ébredtem, hogy csörög a mobilom. Ráfókuszáltam a kijelzőre, és elégedetten elvigyorodtam. Sanna volt az.
- Tudtam, hogy fel fogsz hívni – vettem fel magabiztosan.
- Nem érdekel mit tudsz, beszélnünk kell – közölte határozottan. Hát jó, ha így játszunk, akkor így.
- Mégis kell a táskád? – ezen elgondolkozott, mivel elhallgatott.
- Úgy néz ki igen – válaszolt végül – Mikor érsz rá? Még ma.
Hű de sürgős valakinek.
- Edzésem van délelőtt, utána talán ráérek – nem akartam, hogy úgy tűnjön, azonnal ugrok, most, hogy találkozni akar velem.
- Fantasztikus, akkor gyere át ebédre és hozd a táskám – valamiért zaklatottnak tűnik a hangja.
- Megyek – válaszoltam nem túl lelkesen. Úgy érzem nem arról lesz szó, hogy mennyire nem bírja nélkülem és, hogy azonnal essünk egymásnak az étkező közepén.

Sanna Laine

Szóval Marco idejön. Tanácsra volt szükségem, és hirtelen nem tudtam kitől kéne kérnem. Nita véleménye egyértelmű volt, de ki akartam beszélni magamból az aggodalmaimat. Aztán rájöttem. Anya! Mondjuk az nyilván elárul valamit a kapcsolatunkról, ha nem ő volt az első személy, aki eszembe jutott, de ez van. Idegesen doboltam az asztalon az ujjaimmal amíg vártam, hogy anya felvegye.
- Szia Sanna – vette fel végre – Mi van veled?
Köszi anya, tényleg. Életem talán legnehezebb döntéséről akarok veled beszélni, annyira érzem, hogy érdekel miért hívtalak.
- Baj van, vagy legalábbis gond.
- Sejtettem. Látod mi megmondtuk apáddal, hogy nem kéne neked Németországba menned és..
- Anya! Nem az országgal van baj, hanem.. – elakadtam. Mégis, hogy mondja meg az ember az anyjának, telefonon, ilyen felvezetés után, hogy terhes?
- Sanna, kérlek, dolgoznom is kéne.
- Terhes vagyok anya.
- Miii? – anya hangja átment visításba – Kimész Dortmundba! Annak ellenére, hogy folyamatosan mondtuk, hogy ne! Felcsináltatod magad valami barommal, és most meg biztos haza akarsz jönni, mi? Fizessük az abortuszt igaz? Ha apád ezt megtudja…! Csalódtam benned lányom! De legalább, tudod, hogy mit kell tenned! Mikor jössz haza? Még nincs késő elvetetni ugye?
Anya az elején kiabált, de most már csak tárgyilagos kérdéseket tett fel. Feldühített. Igen, kiakadtam. Meg se hallgatott, nem is tudja, hogy mi a véleményem, hogy mit akarok csinálni a babámmal. Az én Apróságommal, mert ő az enyém. Teljesen. Róla nem fog anya dönteni.
- Anya megtartom.
- Hogy mit csinálsz?
- Megtartom. Megszülöm és felnevelem.
- Dehogy szülöd! Kutyát se bíznék rád, nem, hogy egy gyereket! Sanna, gondolkodj! Ennyire belezúgtál abba a pasiba?
- De igen anya. Itt maradok, és megszülöm a gyerekemet!
- Egy frászt! Azonnal hazajössz és elmész egy orvoshoz!
- Nem – mondtam határozottan – Én döntöm el, hogy mi lesz vele. És én akarom őt. Nem megyek haza.
- Ha így gondolod Sanna, akkor ma beszéltünk utoljára – mondta anya hideg hangon. Az anyám, gyakorlatilag kitagadott!- Rendben.
- De akkor ezt legalább próbáld meg jól csinálni, ha már minden másban csalódást okozol!
- Azt hiszem most nem én vagyok az aki csalódást okoz a másiknak! Nem érzed úgy, hogy mellém kéne állnod?
- Nem. Nem akarom végignézni, hogy tönkreteszed az életed.
- Nem fogom, de sajnálom, hogy így gondolod. Szia anya.
- Szia.
Letette. Szóval ha végig akarom csinálni, akkor egyedül kell. Oké, persze Nita itt lesz velem, meg esetleg Marco. Bár erre gondolni se merek még, amíg nem tudom a véleményét. Aznap már sokadszorra fakadtam sírva, de közben megszületett egy elhatározás bennem. Jól fogom csinálni. Tökéletes leszek. A legjobbat akarom adni az én Apróságomnak, akkor is, ha Marco nem áll majd mellém.

Marco Reus

Szóval itt voltam Nita lakásánál, kezembe Sanna táskájával, és sejtésem kezdett beigazolódni, amikor Sanna ajtót nyitott. Eléggé rosszul nézett ki, vörösek voltak a szemei, mintha sírt volna. De még ez is jól állt neki, hihetetlen.
- A táskád – adtam oda neki, de ő csak idegesen félre rakta, nem akart most foglalkozni vele. Leültünk a kanapéra, láttam, hogy mondani akar valamit, de nehezen kezdett bele. Végül vett egy nagy levegőt.
- Szóval… emlékszel a múltkori… éjszakánkra?
- Persze – vigyorodtam el akaratlanul.
- Nem tudom, te mennyire emlékszel konkrétan, de akkor ööö… nem védekeztünk.
- Aha – bólogattam értelmesen. Nem értettem, hova akart kilyukadni, de erősen koncentráltam.
- És hát.. – nem fejezte be, de próbálta elmutogatni, amit kimondani még nem tudott. Kezdtem sejteni.
- Sanna, te most…?
Némán bólogatott a gyakorlatilag ki nem mondott kérdésre. Döbbentem meredtem magam elé, aztán rá. Ez most azt jelenti, hogy neki, hogy nekem,hogy nekünk…
- És mi lesz vele? – ijesztő volt, most nekünk egy életről kell dönteni? Ha rajtam múlik, biztos, hogy…
- Megtartom – közölte határozottan Sanna – Nem érdekel, ha te nem akarod. Végigcsinálom egyedül, nem kell a pénzed, vagy valami. Ügyvédeket se fogok rád küldeni. Élheted a gondtalan sztárfocista életedet, senki nem fogja tudni, hogy tőled van.
Várjunk, most ő azt hiszi, hogy én nem akarom?
- Sanna, én…
- Nem kell mondanod semmit. Csak akartam, hogy tudd – állt fel – Akár el is mehetsz, bár ebédet ígértem neked, de.. ha nem akarsz maradni,megértem.
Elfordult, és indult volna a konyha felé, de én utána nyúltam, megfogtam a karját, és visszafordítottam magam felé.
- Sanna, legalább hallgass meg. Én.. – belenéztem ragyogó, kék szemeibe, és tudtam, hogy mit is akarok mondani – Én akarlak. Téged és a babát is. Titeket.
Mielőtt megszólalhatott volna magamhoz húztam, és megcsókoltam. Megdöbbent, de visszacsókolt. Édes volt, de sós könnyek ízét éreztem a száján, és ettől csak még jobban szorítottam magamhoz. Még is eltolt magától, és a következő pillanatban felpofozott. Szikrázó szemekkel nézett rám.
- Ne hazudj nekem!

Vier

Halihó! :)

Ez már a 4. fejezet, bizony ám :) Reméljük tetszeni fog!

Amúgy nagyon-nagyon köszönjük a rengeteg követőt, igazán jól esik, hogy érdeklődtök a történet iránt.

Arra is rájöttünk, hogy a pipálgatás nagyon jól megy Nektek, csak úgy látszik a komment írással nem barátkoztatok még meg :))

Kellemes Olvasást! 

Millió csók: Lara és Pinkie

Sanna Laine

Miután útjára engedtem Nitát Marioval, átvándoroltam volna a saját lakásomba, de eszembe jutott, hogy a kulcsom még mindig nincs nálam. Nem létfontosságú, hogy keressem, és nem is igazán szándékoztam. Hisz neki csak feltűnt, hogy otthagytam a táskám! Valamilyen módon biztos utol tudott volna érni, ha akar. És én biztos nem fogom keresni, elég gáz lenne visszamenni, miután leléptem. Nagyon örülnék, ha most Nita itt lenne, legalább lekötné a gondolataimat, amik folyton Marco körül jártak. A kanapén üldögélve vártam a barátnőmre, de egy idő után rájöttem, hogy teljesen feleslegesen várakozok, így elvonultam az ideiglenes szobámba.

Nita talán éjfél körül jöhetett haza, és aranyosan bekukkantott hozzám, hogy ébren talál-e.

- Fent vagy? - suttogta halkan a barátnőm, mire lelkesen felültem az ágyba.

- Fent, gyere mesélni - paskoltam meg a mellettem levő helyet, és felkapcsoltam az éjjeli szekrényen álló lámpát.

- Mindjárt, csak leveszem a cipőm és hozom a pizsim - mondta, majd azzal a lendülettel ki is fordult a szobából és csak a cipője kopogását hallottam. Perceken belül megjelent Nita immáron átöltözve.

Bekucorodott mellém, és én vártam, hogy belekezdjen a mesélésbe, de erre Nita nem mutatott hajlandóságot, viszont arcán hatalmas mosoly ült.

- Csókolóztatok? - törtem meg végül a csendet, ami körbe vett minket. Nita szemrehányó tekintettel nézett rám, majd fejét csóválva válaszolt.

- Dehogyis! Hogy gondolod? - háborodott fel, amin felnevettem.

- Jól van Nita, ezek szerint akkor nem volt semmi ilyesmi - jegyeztem meg. - De amúgy jól érezted magad?

- Nagyszerűen! Annyira kedves volt végig! És nem nagyon zavartatta magát azzal, hogy leszóltam a kajájukat, vagy hogy nem pont nekik szurkolok - csacsogta vidáman Nita, amitől nekem is egyből jó kedvem lett. Élvezet volt hallgatni, ahogy mesélt.

- És olyan aranyos volt, amikor megfogta a kezem - Nita szerintem átélte újra mellettem a Marioval töltött perceket, az arcából ítélve. A szemei is csillogtak, ahogyan beszélt. Nita szóáradatát egy rövid időre megszakította a közénk beugró kutyusa, aki egy nyálas puszival üdvözölte gazdiját.

Még félórán keresztül faggattam barátnőmet, majd elnyomott mindkettőnket a buzgóság.

Marco Reus

- Na megtaláltad már az elveszett báránykát? - szúrta oda nekem Mario vigyorogva. A bemelegítő körünket futottuk, így Mariot egy kicsit oldalba löktem. Nem sejtettem, hogy teljesen elveszti egyensúlyát és elborul, én pedig átesek rajta. Így Klopp úgy döntött jár még nekünk két kör. Az idő alatt bőven volt lehetőségünk beszélni.

- Nem is kerestem - jegyeztem meg Marionak az első kör végén, ő döbbenve nézett rám.

- Miért nem? - állt meg hirtelen, mire éles sípszó hallatszott.

- Reus, Götze még két kör! - Marioval egyszerre sóhajtottunk fel, és kezdtünk újra neki a futásnak.

- Mert nem - tértem vissza a beszélgetés fonalához - Ott mert hagyni faképnél, biztos nem fogok rohangálni utána. Végül is ő hagyta nálam a táskáját, hát jöjjön visszaérte.

- Vagy inkább nagy az arcod, és elvárod, hogy ő keressen téged, mert te túl nagyképű vagy hozzá.

- Lehet - nevettem el magam. Mario vidáman kocogott mellettem, és néha-néha nagyobb mosoly is megjelent az arcán, épp rá akartam kérdezni a dolgokra, amikor megszólalt.

- Amúgy láttam őt. Amikor Nitáért mentem, nála volt. Nem úgy nézett ki, mint aki menten összeesik, mert nem keresed - mondta vigyorogva.

Elengedtem a fülem mellett a mondanivalóját.

- És milyen volt a randid? - kérdeztem rá a dologra, ami reggel óta fúrta az oldalam. Mario ritkán hívott el egy lányt, és az meg főleg nagy dolog, ha jól is érzi magát vele.

- Szerintem nagyon jól sikerült. Kedves lánynak tűnik, csak annyira hadar! - mondta vigyorogva.

- Hadar? Nekem nem tűnt fel - csodálkoztam el rajta. Tényleg nem figyeltem. Pedig kedves teremtmények néz ki valóban. Olyan kis ártatlannak.

- Jóhogy nem tűnt fel, sokkal jobb programot találtál magadnak aznap estére, mint Nita beszédstílusát figyelni.

- Az mondjuk tény - dőltem el fáradtan az utolsó kör végén. Mario megállt mellettem és onnan nézett le rám.

- Mi van Reus, kifogytál az erődből? Nem volt elég az ágytorna? - Mario arcán egy hatalmas szemtelen vigyor volt, amit legszívesebben letöröltem volna, de semmi kedvem nem volt felkelni.

Másfél óra múlva az öltözőben Mario mellettem rég kész volt, és türelmetlenül pislogott rám, hogy mikor vagyok hajlandó megmozdulni, hogy levegyem a stoplist. Mikor már megunta előkotorta a telefonját és azzal kezdett babrálni. Én pedig sóhajtozva néztem a cipőmet.

Mario a szokásosnál is halkabban beszélt telefonon, így nagyon kellett hegyeznem a fülemet. Csak néhány szót értettem, de az egész baljósnak hangzott. Hirtelen Mario odanyomta a kezembe a telefont, amit rémülten emeltem a fülemhez és nézted kérdőn barátomra, aki kiviharzott az öltözőből.

- Nita? - kérdeztem rögtön, de egy hangos fújtatás után rájöttem, hogy talán nem ő az.

- Nem, Sanna - hallottam az egyöntetű választ.

- Marco vagyok - gondoltam kisegítem, de a hümmögése arról tett tanúságot, hogy tudta. - Nálam van a táskád és a kulcsod.

- Tudom - Annyira idegesített, hogy így válaszolgat.

- És nem kell?

- Nem igazán - felelte és áradt a hangjából a nyugodtság. Én meg majd felrobbantam az idegességtől.

- Hát jó. Ha mégis szükséged van rá, akkor eljöhetsz érte.

- Nem akarod inkább elhozni? És akkor jöhetne Mario is... és akkor...

- Ezt nem magadtól mondod, ugye? - kérdeztem vigyorogva, mert sejtettem, hogy Sanna ilyeneket nem mondana.

- Hát magamtól mondanám, de nem tudom elolvasni, amit Nita ír... - kisebb szünetet tartott, majd felnevetett - Ja, azt akarja, hogy vacsorázzatok nálunk. Nagyon csúnyán írsz - szúrta közbe, amit szerintem Nitának intézett.

- Jó, akkor szólok Marionak. Bár holnap meccsünk van este, és csak utána lenne jó.

- Azt hiszem meg tudunk egyezni – most először hallottam úgy, mintha talán esetleg mosolyogna – Vasárnap?
Megpróbáltam kézzel-lábbal elmutogatni Marionak, hogy vasárnap jó-e neki, ha átmegyünk a lányokhoz. Mivel furán nézett rám, úgy érzem nem sikerült.
- Vasárnap vacsi Nitáénál? – Nita nevénél elvigyorodott, szerintem a többi részét nem fogta fel, de azért lelkesen bólogatott – Oké, akkor vasárnap megyünk.
Mégis találkozunk Sannával, hát érdekes lesz, abban biztos vagyok.

Sanna Laine

- Nem értem, hogy miért kell állandóan meccset nézni – közöltem Nitával. Mióta itt lakom nála akaratomon kívül is kiművelődtem fociból, és már megint azt fogunk nézni. Nita popcorn-t csinált, hogy legalább azt egyem és ne unatkozzak látványosan – Egyáltalán ki fog játszani?
- A Shakhtar Donetsk és a Borussia Dortmund – vigyorgott Nita. Szóval elkezdődött a meccs, és barátnőm nagyon élvezte. Oké, tényleg nem néztek ki rosszul ezek a fiúk, de azért őszintén nem értettem Nita lelkesedését. Mondjuk ha valaki ezen nő fel… Mindenesetre amikor a Dortmund vezetést szerzett, majd a második gólt Mario lőtte, Nita konkrétan visított és közben vigyorgott. A félidőben sms-t írt, és bár először nem akarta megmutatni, azért megszereztem tőle a telefonját.

„Ügyes vagy, büszke vagyok Rád! Puszi,Nita ”

Nem tudtuk, hogy Mario mikor fog tudni válaszolni, elkezdtünk készülődni a lefekvéshez. Épp zuhanyoztam mikor Nita majdnem rám törte az ajtót.
- Válaszolt! Válaszolt! – magyarázta lelkesen és a fürdőkabinba tolta a telóját.

„Köszönöm! Neked ajánlottam!  Legkésőbb vasárnap látlak! xoxo Mario”

- Ugye milyen aranyos?
- Igen, nagyon aranyos, de én szeretnék fürdeni éppen – próbáltam rávilágítani a helyzetre Nitának.
- Ó, menjek ki? – nézett rám nagy szemekkel.
- Esetleg – vigyorogtam rá. Végül kiment, és én befejezhettem a tisztálkodást. Mikor már mindketten Nita ágyában feküdtünk, akkor fordult felém.
- Neked tetszik Marco?
- Helyes gyerek, de nem tudom – fintorodtam el – Mindenesetre te tetszel Marionak. Ezt kijelenthetjük.
Nita elmosolyodott, és azzal a kislányos mosolyával az arcán aludt el amivel valószínűleg Mariot is elbűvölte. Végre egyedül maradtam a gondolataimmal. Igazából nem is tudom mi szól Marco ellen. Aztán eszembe jutott a telefonbeszélgetésünk. Hogy lehet olyan beképzelt, hogy azt hitte majd azonnal futok utána? Majd vasárnap tisztázom vele, hogy azt várhatja.

Nita Lorena Bello Sánchez

Egész héten vártam a vasárnapot, hogy jöjjenek a fiúk. Marioval nem tudtunk találkozni a meccs óta, sűrű volt mindkettőnk programja. De most végre jönnek. A kedvenc spanyol receptjeimet készítettük Sannával, remélem ízleni fog nekik. Most még át kell öltözni, az asztalt már megterítettük. Utána versenyt futva szaladtunk fel az emeletre, hogy átöltözzünk. Sannával hamar elkészültünk, de ez szerintem az előre kikészített ruháknak köszönhető. Meg kellett állapítunk, hogy mindketten nagyon jól néztünk ki, és remélem Marionak is elnyeri a tetszését.

- Csinos - jegyezte meg Sanna, mikor végignézett rajtam - Leesik a kis németkéd álla majd. Hát még ha megkóstolja, amit főztünk.

- Biztos jó lesz? - néztem meg magam a tükörben.

- Jó lesz, nyugi - nyugtatott meg, de a csengő pont megszólalt, amivel tova is szállt a nyugodtságom. Sanna is kétségbeesetten nézett rám, és kilökdöstem a szobából, hogy menjen ajtót nyitni. Én vártam, hogy meghalljam a nappaliban a hangokat, de két perc után a csengő szólalt meg újra. Kilépve a szobából Sannát szólongattam, de a barátnőmet sehol sem láttam.

Az ajtó előtt viszont már ott toporgott mindkét német focista. Kénytelen voltam beengedni őket, miközben fogalmam se volt róla, hova tűnt Sanna.

- Sziasztok - tártam szélesre az ajtót, majd szép sorban beléptek a fiúk és mindegyiktől kaptam egy-egy puszit.

- Sanna? - kérdezte Marco, miközben beljebb tereltem őket egészen az étkezőig, ahol leültek maguktól.

- Hát - kezdtem volna, de a barátnőm megjelent az ajtóban.

- Itt vagyok, csak... - Nem fejezte be a mondatát, hanem üdvözölte helyette a vendégeinket. Szemeimet végig Sannán jártattam, mert nem hiszem, hogy csak úgy elbújt volna az ajtónyitás elől. És az sem volt túl megnyugtató, hogy az arca a szokásosnál is sokkal fehérebb és a szája sem természetes színű.

A fiúkat otthagytuk pár percig, amíg kimentünk a konyhába az ételért, így volt lehetőségem megkérdezni, amit szerettem volna.

- Jól vagy? - néztem rá a barátnőmre, aki az előételnek szánt gaspacho fölött állt, és nézett le rá.

- Sanna - léptem közelebb hozzá, mire riadtan nézett fel rám.

- Igen? - mosolyodott el, és megfogta a tálat.

- Azt kérdeztem, hogy jól vagy-e - sétáltam utána.

- Már miért ne? Ilyen társasággal ne lennék jól? - bökött a fejével Mario és Marco felé mosolyogva.

- Nos, itt is volna az első fogás - léptünk be mosolyogva az étkezőbe.

- Oh, az remek - simogatta meg a hasát Mario - Már farkaséhes vagyok.

- És mit is eszünk? - méregette bizalmatlanul Marco az asztalra letett ételt.

- Nita, mit is eszünk? - nézett rám kérdőn Sanna. Ő sem kóstolta még egyik főztömet sem, de ő kicsit lelkesebben állt hozzá, mint a többiek.

- Gaspacho, hideg paradicsomleves - feleltem mosolyogva, majd leültem közéjük, hogy elkezdjük az evést.

Megvártam míg mindenki megkóstolja ez első kanállal és néztem a reakciójukat.

Mario az első kanál után elkezdte tömne befele a levest, és lelkesen hümmögött hozzá. Nem tudtam eldönteni, hogy tényleg ízlik-e neki, vagy csak kedvességből csinálja, mindenesetre mosolyogva figyeltem. A pillantásom Marcora tévedt, aki az első falat után vágott egy hatalmas fintort vágott.

- Nem kell megenni, ha nem ízlik - mosolyogtam rá, de ő tovább evett.

- Nem adjuk fel az első falat után - jelentette ki, amit mindenki nevetéssel jutalmazott.

Lélegzetvisszafojtva vártuk, hogy Marco újra megkóstolja. Másodjára elégedetten hümmögött.

- Nem olyan rossz ez. Csak elsőre.

- Akkor örülök, hogy ízlik - mosolyogtam rá. - Amúgy néztük a meccset, és nagyon ügyesek voltatok. És még izgi is volt, nem ilyen unalmas - magyaráztam lelkesen.

- Mi is élveztük a játékot, főleg, hogy nyertünk is - felelte Mario két kanál leves között. - Te is élvezted Sanna?

- Oh, én nem szeretem a focit - nézett fel a tányérjából. - Szóval nekem mondhattok bármit, ami azzal kapcsolatos - mosolyodott el.

- Akkor nem is nézted?

- De, azért néznem kellett. Akár hiszitek, akár nem, Nita amilyen kicsi, olyan akaratos - nevetett fel Sanna.

- Nahát, akaratosak vagyunk - nézett rám Mario vigyorogva. Közben mindenki elfogyasztotta a levest, és Sanna volt olyan kedves, hogy húzta is a következőt.

- Nem vagyok én az, csak elérem, amit akarok - mondtam, mire Mario felnevetett.

- Nos, ez mi, kedves Nita? - nézett bele a tálba Marco, amit Sanna le rakott elénk.

- Ez kérlek szépen, paella. Ez éppen nyúlhúsból és angolnából készült paella, rengeteg finom zöldséggel és sáfrányos rizs körettel - mondtam el nekik, mire három megdöbbent arcot láttam, de ebből csak kettőt értettem.

Sanna hirtelen felpattant az asztaltól, és mis úgy néztünk rá, hogy mi lelte.

- Egyetek csak, egy pillanat és jövök - tűnt el az ajtóban. Egyre gyanúsabb nekem, de majd csak a vacsora után keresem meg kérdéseimmel.

- Na együnk akkor - csaptam össze a kezem, és alig vártam, hogy végre megkóstolják a kedvenc ételem, amit anyukám olyan istenien tud elkészíteni.

Vidáman elcseverésztem a fiúkkal, és meglepődtem, amikor mindketten szedtek még maguknak.

Sanna már csak a desszertre ért vissza, szinte egyszerre kérdeztem meg a többiekkel, hogy nem akar-e enni paellát, de nagyon gyorsan visszautasította.

- És az utolsó fogás churro, ami ropogós tészta forró csokiszószba mártva - jelentettem be.

- Oh, ilyet már ettem! - kiáltott fel Marco és lelkesen kezdett neki - Ez isteni finom.

Mario próbált teleszájjal mondani valamit, de miután egy pici falat kiszökött a szájából rájött, hogy nem fog menni. Így csak elismerően felmutatta a hüvelykujját.

A vacsora végeztével a fiúknak menniük kellett, mert másnap edzésük lesz, és már múltkor is büntetőköröket kellett futniuk. Elképzeltem a két fiút, akik kétségbeesetten futkorásznak körbe-körbe.

Sanna mindkét fiú arcára nyomott egy puszit, én már letudtam Marcot, és Mario előtt álltam az ajtóban. Míg az ő barátja már az autóban ült, az én barátnőm pedig a konyhában.

- Nagyon jól éreztem magam - fogta meg a kezemet Mario - Isteni finom is volt minden. Kell még ilyen estéket tartanunk.

- Örülök, hogy tetszett minden. És szavadon foglak - öleltem meg, ő pedig nyomott egy apró csókot a számra, majd kilépett az éjszakába.

- Sanna, beszélnünk kell - kiáltottam el magam, amint becsuktam az ajtót. A barátnőm kikukucskált a konyhából.

- Miről?

- Babád lesz?