Vier

Halihó! :)

Ez már a 4. fejezet, bizony ám :) Reméljük tetszeni fog!

Amúgy nagyon-nagyon köszönjük a rengeteg követőt, igazán jól esik, hogy érdeklődtök a történet iránt.

Arra is rájöttünk, hogy a pipálgatás nagyon jól megy Nektek, csak úgy látszik a komment írással nem barátkoztatok még meg :))

Kellemes Olvasást! 

Millió csók: Lara és Pinkie

Sanna Laine

Miután útjára engedtem Nitát Marioval, átvándoroltam volna a saját lakásomba, de eszembe jutott, hogy a kulcsom még mindig nincs nálam. Nem létfontosságú, hogy keressem, és nem is igazán szándékoztam. Hisz neki csak feltűnt, hogy otthagytam a táskám! Valamilyen módon biztos utol tudott volna érni, ha akar. És én biztos nem fogom keresni, elég gáz lenne visszamenni, miután leléptem. Nagyon örülnék, ha most Nita itt lenne, legalább lekötné a gondolataimat, amik folyton Marco körül jártak. A kanapén üldögélve vártam a barátnőmre, de egy idő után rájöttem, hogy teljesen feleslegesen várakozok, így elvonultam az ideiglenes szobámba.

Nita talán éjfél körül jöhetett haza, és aranyosan bekukkantott hozzám, hogy ébren talál-e.

- Fent vagy? - suttogta halkan a barátnőm, mire lelkesen felültem az ágyba.

- Fent, gyere mesélni - paskoltam meg a mellettem levő helyet, és felkapcsoltam az éjjeli szekrényen álló lámpát.

- Mindjárt, csak leveszem a cipőm és hozom a pizsim - mondta, majd azzal a lendülettel ki is fordult a szobából és csak a cipője kopogását hallottam. Perceken belül megjelent Nita immáron átöltözve.

Bekucorodott mellém, és én vártam, hogy belekezdjen a mesélésbe, de erre Nita nem mutatott hajlandóságot, viszont arcán hatalmas mosoly ült.

- Csókolóztatok? - törtem meg végül a csendet, ami körbe vett minket. Nita szemrehányó tekintettel nézett rám, majd fejét csóválva válaszolt.

- Dehogyis! Hogy gondolod? - háborodott fel, amin felnevettem.

- Jól van Nita, ezek szerint akkor nem volt semmi ilyesmi - jegyeztem meg. - De amúgy jól érezted magad?

- Nagyszerűen! Annyira kedves volt végig! És nem nagyon zavartatta magát azzal, hogy leszóltam a kajájukat, vagy hogy nem pont nekik szurkolok - csacsogta vidáman Nita, amitől nekem is egyből jó kedvem lett. Élvezet volt hallgatni, ahogy mesélt.

- És olyan aranyos volt, amikor megfogta a kezem - Nita szerintem átélte újra mellettem a Marioval töltött perceket, az arcából ítélve. A szemei is csillogtak, ahogyan beszélt. Nita szóáradatát egy rövid időre megszakította a közénk beugró kutyusa, aki egy nyálas puszival üdvözölte gazdiját.

Még félórán keresztül faggattam barátnőmet, majd elnyomott mindkettőnket a buzgóság.

Marco Reus

- Na megtaláltad már az elveszett báránykát? - szúrta oda nekem Mario vigyorogva. A bemelegítő körünket futottuk, így Mariot egy kicsit oldalba löktem. Nem sejtettem, hogy teljesen elveszti egyensúlyát és elborul, én pedig átesek rajta. Így Klopp úgy döntött jár még nekünk két kör. Az idő alatt bőven volt lehetőségünk beszélni.

- Nem is kerestem - jegyeztem meg Marionak az első kör végén, ő döbbenve nézett rám.

- Miért nem? - állt meg hirtelen, mire éles sípszó hallatszott.

- Reus, Götze még két kör! - Marioval egyszerre sóhajtottunk fel, és kezdtünk újra neki a futásnak.

- Mert nem - tértem vissza a beszélgetés fonalához - Ott mert hagyni faképnél, biztos nem fogok rohangálni utána. Végül is ő hagyta nálam a táskáját, hát jöjjön visszaérte.

- Vagy inkább nagy az arcod, és elvárod, hogy ő keressen téged, mert te túl nagyképű vagy hozzá.

- Lehet - nevettem el magam. Mario vidáman kocogott mellettem, és néha-néha nagyobb mosoly is megjelent az arcán, épp rá akartam kérdezni a dolgokra, amikor megszólalt.

- Amúgy láttam őt. Amikor Nitáért mentem, nála volt. Nem úgy nézett ki, mint aki menten összeesik, mert nem keresed - mondta vigyorogva.

Elengedtem a fülem mellett a mondanivalóját.

- És milyen volt a randid? - kérdeztem rá a dologra, ami reggel óta fúrta az oldalam. Mario ritkán hívott el egy lányt, és az meg főleg nagy dolog, ha jól is érzi magát vele.

- Szerintem nagyon jól sikerült. Kedves lánynak tűnik, csak annyira hadar! - mondta vigyorogva.

- Hadar? Nekem nem tűnt fel - csodálkoztam el rajta. Tényleg nem figyeltem. Pedig kedves teremtmények néz ki valóban. Olyan kis ártatlannak.

- Jóhogy nem tűnt fel, sokkal jobb programot találtál magadnak aznap estére, mint Nita beszédstílusát figyelni.

- Az mondjuk tény - dőltem el fáradtan az utolsó kör végén. Mario megállt mellettem és onnan nézett le rám.

- Mi van Reus, kifogytál az erődből? Nem volt elég az ágytorna? - Mario arcán egy hatalmas szemtelen vigyor volt, amit legszívesebben letöröltem volna, de semmi kedvem nem volt felkelni.

Másfél óra múlva az öltözőben Mario mellettem rég kész volt, és türelmetlenül pislogott rám, hogy mikor vagyok hajlandó megmozdulni, hogy levegyem a stoplist. Mikor már megunta előkotorta a telefonját és azzal kezdett babrálni. Én pedig sóhajtozva néztem a cipőmet.

Mario a szokásosnál is halkabban beszélt telefonon, így nagyon kellett hegyeznem a fülemet. Csak néhány szót értettem, de az egész baljósnak hangzott. Hirtelen Mario odanyomta a kezembe a telefont, amit rémülten emeltem a fülemhez és nézted kérdőn barátomra, aki kiviharzott az öltözőből.

- Nita? - kérdeztem rögtön, de egy hangos fújtatás után rájöttem, hogy talán nem ő az.

- Nem, Sanna - hallottam az egyöntetű választ.

- Marco vagyok - gondoltam kisegítem, de a hümmögése arról tett tanúságot, hogy tudta. - Nálam van a táskád és a kulcsod.

- Tudom - Annyira idegesített, hogy így válaszolgat.

- És nem kell?

- Nem igazán - felelte és áradt a hangjából a nyugodtság. Én meg majd felrobbantam az idegességtől.

- Hát jó. Ha mégis szükséged van rá, akkor eljöhetsz érte.

- Nem akarod inkább elhozni? És akkor jöhetne Mario is... és akkor...

- Ezt nem magadtól mondod, ugye? - kérdeztem vigyorogva, mert sejtettem, hogy Sanna ilyeneket nem mondana.

- Hát magamtól mondanám, de nem tudom elolvasni, amit Nita ír... - kisebb szünetet tartott, majd felnevetett - Ja, azt akarja, hogy vacsorázzatok nálunk. Nagyon csúnyán írsz - szúrta közbe, amit szerintem Nitának intézett.

- Jó, akkor szólok Marionak. Bár holnap meccsünk van este, és csak utána lenne jó.

- Azt hiszem meg tudunk egyezni – most először hallottam úgy, mintha talán esetleg mosolyogna – Vasárnap?
Megpróbáltam kézzel-lábbal elmutogatni Marionak, hogy vasárnap jó-e neki, ha átmegyünk a lányokhoz. Mivel furán nézett rám, úgy érzem nem sikerült.
- Vasárnap vacsi Nitáénál? – Nita nevénél elvigyorodott, szerintem a többi részét nem fogta fel, de azért lelkesen bólogatott – Oké, akkor vasárnap megyünk.
Mégis találkozunk Sannával, hát érdekes lesz, abban biztos vagyok.

Sanna Laine

- Nem értem, hogy miért kell állandóan meccset nézni – közöltem Nitával. Mióta itt lakom nála akaratomon kívül is kiművelődtem fociból, és már megint azt fogunk nézni. Nita popcorn-t csinált, hogy legalább azt egyem és ne unatkozzak látványosan – Egyáltalán ki fog játszani?
- A Shakhtar Donetsk és a Borussia Dortmund – vigyorgott Nita. Szóval elkezdődött a meccs, és barátnőm nagyon élvezte. Oké, tényleg nem néztek ki rosszul ezek a fiúk, de azért őszintén nem értettem Nita lelkesedését. Mondjuk ha valaki ezen nő fel… Mindenesetre amikor a Dortmund vezetést szerzett, majd a második gólt Mario lőtte, Nita konkrétan visított és közben vigyorgott. A félidőben sms-t írt, és bár először nem akarta megmutatni, azért megszereztem tőle a telefonját.

„Ügyes vagy, büszke vagyok Rád! Puszi,Nita ”

Nem tudtuk, hogy Mario mikor fog tudni válaszolni, elkezdtünk készülődni a lefekvéshez. Épp zuhanyoztam mikor Nita majdnem rám törte az ajtót.
- Válaszolt! Válaszolt! – magyarázta lelkesen és a fürdőkabinba tolta a telóját.

„Köszönöm! Neked ajánlottam!  Legkésőbb vasárnap látlak! xoxo Mario”

- Ugye milyen aranyos?
- Igen, nagyon aranyos, de én szeretnék fürdeni éppen – próbáltam rávilágítani a helyzetre Nitának.
- Ó, menjek ki? – nézett rám nagy szemekkel.
- Esetleg – vigyorogtam rá. Végül kiment, és én befejezhettem a tisztálkodást. Mikor már mindketten Nita ágyában feküdtünk, akkor fordult felém.
- Neked tetszik Marco?
- Helyes gyerek, de nem tudom – fintorodtam el – Mindenesetre te tetszel Marionak. Ezt kijelenthetjük.
Nita elmosolyodott, és azzal a kislányos mosolyával az arcán aludt el amivel valószínűleg Mariot is elbűvölte. Végre egyedül maradtam a gondolataimmal. Igazából nem is tudom mi szól Marco ellen. Aztán eszembe jutott a telefonbeszélgetésünk. Hogy lehet olyan beképzelt, hogy azt hitte majd azonnal futok utána? Majd vasárnap tisztázom vele, hogy azt várhatja.

Nita Lorena Bello Sánchez

Egész héten vártam a vasárnapot, hogy jöjjenek a fiúk. Marioval nem tudtunk találkozni a meccs óta, sűrű volt mindkettőnk programja. De most végre jönnek. A kedvenc spanyol receptjeimet készítettük Sannával, remélem ízleni fog nekik. Most még át kell öltözni, az asztalt már megterítettük. Utána versenyt futva szaladtunk fel az emeletre, hogy átöltözzünk. Sannával hamar elkészültünk, de ez szerintem az előre kikészített ruháknak köszönhető. Meg kellett állapítunk, hogy mindketten nagyon jól néztünk ki, és remélem Marionak is elnyeri a tetszését.

- Csinos - jegyezte meg Sanna, mikor végignézett rajtam - Leesik a kis németkéd álla majd. Hát még ha megkóstolja, amit főztünk.

- Biztos jó lesz? - néztem meg magam a tükörben.

- Jó lesz, nyugi - nyugtatott meg, de a csengő pont megszólalt, amivel tova is szállt a nyugodtságom. Sanna is kétségbeesetten nézett rám, és kilökdöstem a szobából, hogy menjen ajtót nyitni. Én vártam, hogy meghalljam a nappaliban a hangokat, de két perc után a csengő szólalt meg újra. Kilépve a szobából Sannát szólongattam, de a barátnőmet sehol sem láttam.

Az ajtó előtt viszont már ott toporgott mindkét német focista. Kénytelen voltam beengedni őket, miközben fogalmam se volt róla, hova tűnt Sanna.

- Sziasztok - tártam szélesre az ajtót, majd szép sorban beléptek a fiúk és mindegyiktől kaptam egy-egy puszit.

- Sanna? - kérdezte Marco, miközben beljebb tereltem őket egészen az étkezőig, ahol leültek maguktól.

- Hát - kezdtem volna, de a barátnőm megjelent az ajtóban.

- Itt vagyok, csak... - Nem fejezte be a mondatát, hanem üdvözölte helyette a vendégeinket. Szemeimet végig Sannán jártattam, mert nem hiszem, hogy csak úgy elbújt volna az ajtónyitás elől. És az sem volt túl megnyugtató, hogy az arca a szokásosnál is sokkal fehérebb és a szája sem természetes színű.

A fiúkat otthagytuk pár percig, amíg kimentünk a konyhába az ételért, így volt lehetőségem megkérdezni, amit szerettem volna.

- Jól vagy? - néztem rá a barátnőmre, aki az előételnek szánt gaspacho fölött állt, és nézett le rá.

- Sanna - léptem közelebb hozzá, mire riadtan nézett fel rám.

- Igen? - mosolyodott el, és megfogta a tálat.

- Azt kérdeztem, hogy jól vagy-e - sétáltam utána.

- Már miért ne? Ilyen társasággal ne lennék jól? - bökött a fejével Mario és Marco felé mosolyogva.

- Nos, itt is volna az első fogás - léptünk be mosolyogva az étkezőbe.

- Oh, az remek - simogatta meg a hasát Mario - Már farkaséhes vagyok.

- És mit is eszünk? - méregette bizalmatlanul Marco az asztalra letett ételt.

- Nita, mit is eszünk? - nézett rám kérdőn Sanna. Ő sem kóstolta még egyik főztömet sem, de ő kicsit lelkesebben állt hozzá, mint a többiek.

- Gaspacho, hideg paradicsomleves - feleltem mosolyogva, majd leültem közéjük, hogy elkezdjük az evést.

Megvártam míg mindenki megkóstolja ez első kanállal és néztem a reakciójukat.

Mario az első kanál után elkezdte tömne befele a levest, és lelkesen hümmögött hozzá. Nem tudtam eldönteni, hogy tényleg ízlik-e neki, vagy csak kedvességből csinálja, mindenesetre mosolyogva figyeltem. A pillantásom Marcora tévedt, aki az első falat után vágott egy hatalmas fintort vágott.

- Nem kell megenni, ha nem ízlik - mosolyogtam rá, de ő tovább evett.

- Nem adjuk fel az első falat után - jelentette ki, amit mindenki nevetéssel jutalmazott.

Lélegzetvisszafojtva vártuk, hogy Marco újra megkóstolja. Másodjára elégedetten hümmögött.

- Nem olyan rossz ez. Csak elsőre.

- Akkor örülök, hogy ízlik - mosolyogtam rá. - Amúgy néztük a meccset, és nagyon ügyesek voltatok. És még izgi is volt, nem ilyen unalmas - magyaráztam lelkesen.

- Mi is élveztük a játékot, főleg, hogy nyertünk is - felelte Mario két kanál leves között. - Te is élvezted Sanna?

- Oh, én nem szeretem a focit - nézett fel a tányérjából. - Szóval nekem mondhattok bármit, ami azzal kapcsolatos - mosolyodott el.

- Akkor nem is nézted?

- De, azért néznem kellett. Akár hiszitek, akár nem, Nita amilyen kicsi, olyan akaratos - nevetett fel Sanna.

- Nahát, akaratosak vagyunk - nézett rám Mario vigyorogva. Közben mindenki elfogyasztotta a levest, és Sanna volt olyan kedves, hogy húzta is a következőt.

- Nem vagyok én az, csak elérem, amit akarok - mondtam, mire Mario felnevetett.

- Nos, ez mi, kedves Nita? - nézett bele a tálba Marco, amit Sanna le rakott elénk.

- Ez kérlek szépen, paella. Ez éppen nyúlhúsból és angolnából készült paella, rengeteg finom zöldséggel és sáfrányos rizs körettel - mondtam el nekik, mire három megdöbbent arcot láttam, de ebből csak kettőt értettem.

Sanna hirtelen felpattant az asztaltól, és mis úgy néztünk rá, hogy mi lelte.

- Egyetek csak, egy pillanat és jövök - tűnt el az ajtóban. Egyre gyanúsabb nekem, de majd csak a vacsora után keresem meg kérdéseimmel.

- Na együnk akkor - csaptam össze a kezem, és alig vártam, hogy végre megkóstolják a kedvenc ételem, amit anyukám olyan istenien tud elkészíteni.

Vidáman elcseverésztem a fiúkkal, és meglepődtem, amikor mindketten szedtek még maguknak.

Sanna már csak a desszertre ért vissza, szinte egyszerre kérdeztem meg a többiekkel, hogy nem akar-e enni paellát, de nagyon gyorsan visszautasította.

- És az utolsó fogás churro, ami ropogós tészta forró csokiszószba mártva - jelentettem be.

- Oh, ilyet már ettem! - kiáltott fel Marco és lelkesen kezdett neki - Ez isteni finom.

Mario próbált teleszájjal mondani valamit, de miután egy pici falat kiszökött a szájából rájött, hogy nem fog menni. Így csak elismerően felmutatta a hüvelykujját.

A vacsora végeztével a fiúknak menniük kellett, mert másnap edzésük lesz, és már múltkor is büntetőköröket kellett futniuk. Elképzeltem a két fiút, akik kétségbeesetten futkorásznak körbe-körbe.

Sanna mindkét fiú arcára nyomott egy puszit, én már letudtam Marcot, és Mario előtt álltam az ajtóban. Míg az ő barátja már az autóban ült, az én barátnőm pedig a konyhában.

- Nagyon jól éreztem magam - fogta meg a kezemet Mario - Isteni finom is volt minden. Kell még ilyen estéket tartanunk.

- Örülök, hogy tetszett minden. És szavadon foglak - öleltem meg, ő pedig nyomott egy apró csókot a számra, majd kilépett az éjszakába.

- Sanna, beszélnünk kell - kiáltottam el magam, amint becsuktam az ajtót. A barátnőm kikukucskált a konyhából.

- Miről?

- Babád lesz?