Nita
Lorena Bello Sanchez
- Tudod, arra gondoltam, hogy ma te jöhetnél át
hozzám – vezette elő Mario ötletét. Éppen telefonon egyeztettük a délutáni
programunkat. Egy pillanatra elgondolkoztam. Valóban nem voltam még Mario-nál,
pedig lassan két hónapja találkozgatunk. Ez mondjuk nem hosszú idő, de ha
belevesszük, hogy ennyi idő alatt, ő kétszer aludt nálam, és már megismerkedett
a fél családommal is – igaz az kicsit sem volt tervezett - akkor azért fura, hogy én még sose voltam nála.
- Igazából jó lenne – válaszoltam – De mi lesz Santiago-val? Nem hagyhatom egyedül őt.
- Hozd át – hallottam Mario hangján, hogy mosolyog, bár nem tudtam, hogy miért – Remélem, hogy lassan többet lesztek nálam, szóval nem lenne baj, ha megbarátkozna a lakásommal.
- Hát jó – mosolyogtam már én is.
- Akkor hatra értetek megyek, és most az én gondom lesz a vacsi.
- Várni fogunk – köszöntünk el egymástól. Szóval van még pár órám addig. Itt az ideje felhívni Sannát. Épp tárcsázni akartam, amikor azonban kivágódott az ajtóm, és berontott Sanna. Ez a lány esküszöm, hogy tornádó volt előző életében. Vagy egy Forma 1-es autó.
- Szia – mosolyogtam barátnőmre, de ő túl ideges volt viszonozni, egyből beszélni kezdett.
- Most, hogy jóban vagyunk Marco-val, megemlítettem neki, hogy el kell menjek lassan ultrahangra. Erre teljesen bekattant, és most velem akar jönni!
- És a probléma az, hogy… - néztem rá kérdőn felvont szemöldökkel.
- Hát, hogy én nem akarom, hogy jöjjön. Ha eljön, és ott lesz, és nézi vagy még a kezemet is meg megfogja, akkor az már egészen olyan lenne, mintha nem is tudom, járnánk.
- Öö.. a babád apukájáról beszélsz. Nem értem miért baj, hogy közeledni próbál hozzád.
- Mert attól, hogy közös gyerekünk lesz, még nem vagyunk egy pár – magyarázta Sanna. Értetlenül néztem rá és megráztam a fejem.
- Ahogy gondolod, de szerintem azért engedd meg neki, hogy menjen. Biztos jól esne neki, és még örülhetnél is, hogy menni akar. Anya többször mesélte, hogy apa egyszer sem volt hajlandó vele menni ultrahangra. Mert szerinte az a nő dolga, neki nincs ott keresnivalója.
Sanna egy pillanatig gondolkozott.
- Jó legyen. Felhívom, hogy mikor indulok – sóhajtott fel, és úgy tűnt, hogy tényleg nehezére esik ezt megtenni. De szerintem akkor is jót fog tenni nekik, ha látják majd a picijüket.
- Igazából jó lenne – válaszoltam – De mi lesz Santiago-val? Nem hagyhatom egyedül őt.
- Hozd át – hallottam Mario hangján, hogy mosolyog, bár nem tudtam, hogy miért – Remélem, hogy lassan többet lesztek nálam, szóval nem lenne baj, ha megbarátkozna a lakásommal.
- Hát jó – mosolyogtam már én is.
- Akkor hatra értetek megyek, és most az én gondom lesz a vacsi.
- Várni fogunk – köszöntünk el egymástól. Szóval van még pár órám addig. Itt az ideje felhívni Sannát. Épp tárcsázni akartam, amikor azonban kivágódott az ajtóm, és berontott Sanna. Ez a lány esküszöm, hogy tornádó volt előző életében. Vagy egy Forma 1-es autó.
- Szia – mosolyogtam barátnőmre, de ő túl ideges volt viszonozni, egyből beszélni kezdett.
- Most, hogy jóban vagyunk Marco-val, megemlítettem neki, hogy el kell menjek lassan ultrahangra. Erre teljesen bekattant, és most velem akar jönni!
- És a probléma az, hogy… - néztem rá kérdőn felvont szemöldökkel.
- Hát, hogy én nem akarom, hogy jöjjön. Ha eljön, és ott lesz, és nézi vagy még a kezemet is meg megfogja, akkor az már egészen olyan lenne, mintha nem is tudom, járnánk.
- Öö.. a babád apukájáról beszélsz. Nem értem miért baj, hogy közeledni próbál hozzád.
- Mert attól, hogy közös gyerekünk lesz, még nem vagyunk egy pár – magyarázta Sanna. Értetlenül néztem rá és megráztam a fejem.
- Ahogy gondolod, de szerintem azért engedd meg neki, hogy menjen. Biztos jól esne neki, és még örülhetnél is, hogy menni akar. Anya többször mesélte, hogy apa egyszer sem volt hajlandó vele menni ultrahangra. Mert szerinte az a nő dolga, neki nincs ott keresnivalója.
Sanna egy pillanatig gondolkozott.
- Jó legyen. Felhívom, hogy mikor indulok – sóhajtott fel, és úgy tűnt, hogy tényleg nehezére esik ezt megtenni. De szerintem akkor is jót fog tenni nekik, ha látják majd a picijüket.
Mario
Götze
Ezért szeretem ezt a lányt. Mert egyből az jutott
eszébe, hogy mi lesz a kutyusával. Az önzőség minden szikrája nélkül,
természetéből fakadóan törődik másokkal. Például, hogy próbál segíteni Marco-nak,
hogy sikerüljön neki Sanna-val. Na valamit el kéne kezdeni. Ha át jön Nita,
akkor nem lehet ilyen rendetlenség. Tehát elindultam, hogy összeszedjem a
kallódó zoknikat és alsókat. Aztán eszembe jutott, hogy azt mondtam, én
csinálom a kaját. Előbb gondolkozni kellett volna, mielőtt beszélek. Akkor most
mi legyen? Valami egyszerű kéne, de azért le is szeretném nyűgözni Nita-t. Nekiálltam,
hogy akkor főzzek valamit. Talán a spagetti, valami szósszal jó lesz. A tészta
mondjuk nem lett rossz, csak kicsit összetapadt, de a bologna-i szósszal
problémáim akadtak. Egy része odaégett az edény aljához, de ez szerintem csak
javított az ízén. Eléggé fura ízű, színű, szagú és állagú lett.
- Na jó, akkor ezt hagyjuk – döntöttem el, pedig tényleg nagyon próbálkoztam. Végül rendeltem két adag kínai kaját, bár nem tudtam, hogy Nita szereti-e. Mire kihozták, már indulnom is kellett érte. Autóval hoztam őt és az izgő-mozgó kutyát, aki először félénken nézelődött körbe a lakásban. Nita lelkesebb volt, körbejárt mindent, majd utána fordult hozzám.
- Olyan színtelen, szép meg minden, de nekem hiányoznak a sárgák, narancsok vagy pirosak – magyarázta, és így, ahogy néztem valóban igaza volt.
- Szerencsére már itt vagy, és beragyogsz mindent – léptem hozzá vigyorogva, mire játékosan belém bokszolt. Mindig zavarba jött, ha bókoltam neki, de olyan aranyosan el is pirult hozzá mindig.
- Mi lesz vacsira?
- Hát, én próbálkoztam főzni, tényleg, csak úgy döntöttem, hogy a saját érdekünkben inkább rendelek is, hogy ehető is legyen valami.
- Mit főztél?
- Bologna-i spagetti – húztam el a számat – de inkább csak spagetti.
- Nem baj, én azért megkóstolnám.
- Tényleg? – lelkesedtem fel.
- Persze – mosolyodott el – Főztél nekem, muszáj megkóstolnom.
- Na jó, de te akartad, és én előre figyelmeztettelek.
Tényleg megkóstolta, sőt evett belőle!
- Nem volt ez rossz – próbált nyugtatni – Majd belejössz.
Levittük sétálni Santiago-t az esti szürkületbe.
- Tudod, tényleg megszerettem ezt a várost, csak egyetlen dolgot nem tudok megszokni itt. Olyan hamar sötét lesz, és akkor úgy elkomorul itt minden. Nálunk szerintem eleve tovább van világos, és sötétedéskor kezdődik csak az élet – mosolyodott el úgy, mintha olyan sok tapasztalata lenne Madrid éjszakai életéről.
- Hé, itt is van élet – védtem meg városomat, de el is komorodtam – Tényleg szereted Dortmundot?
- Igen, persze – vágta rá Nita. Remek. Eddig se tudtam, hogy kezdjem el neki felvázolni a münchen-i megkeresést, és ez most nem segített sokat. Visszafelé vettük az irányt, én pedig tovább gondolkoztam.
- Elmegyek fürdeni – szólt Nita, és már be is zárkózott a fürdőmbe. Nem segített az ágyazásra koncentrálni az a tudat, hogy egyetlen ajtóval elválasztva tőlem, álmaim nője éppen meztelenül szappanozza magát. Nemsokára nyílt az ajtó, és meghallottam Nita hangját.
- Kész vagyok.
Bólintottam, de nem fordultam meg, éppen Santiago-val harcoltam egy díszpárnáért.
- Mario – suttogta egészen halkan.
- Hm? – fordultam felé, és elakadt a lélegzetem. Gyönyörű volt. Nagyra nyílt szemekkel nézett rám, határozottan. Haja zabolátlanul hullott a vállára, és ahogy tekintetem tovább vándorolt, elvigyorodtam. Egy dortmundos mez volt rajta, ami szemtelenül rövid volt, tökéletesen mutatva a lábait.
- Hogy tetszik? – kérdezte mosolyogva miközben körbefordult. A mez hátán az én nevem és számom szerepelt.
- Fantasztikusan nézel ki – mondtam ki véleményemet. Közelebb lépett hozzám, tenyereit a mellkasomra simította és lábujjhegyre állva puszit nyomott a számra. Nem engedtem, hogy elhúzódjon, megcsókoltam. Ujjai a hajamba túrta, az én kezem szinte magától indult el pólója alatt felfedezőútra. Bátrabb volt mint eddig bármikor, ő húzott le engem az ágyra. Igazán érdekes, de nagyon is izgató érzés volt lehúzni róla a saját mezem.
- Nita, most álljunk meg, mert nem … – nyögtem a nyakába két csók között.
- Mario – nézett fel rám hatalmas szemeivel – Neked akarom adni magam.
Ha azt hittem, hogy már nem tudom jobban szeretni őt, akkor nagyon nagyot tévedtem. Mit lehet mondani erre egy ilyen pillanatban?
- Köszönöm – ez volt az egyetlen ami eléggé kifejezte azt, amit éreztem. Láttam rajta, hogy nem teljesen biztos magában, mintha félne. Nem tudom mi történt vele korábban, de remélem, hogy el tudom érni, hogy megnyugodjon. Finom simítottam le róla a fehérneműjét, és miután saját pólómat is levettem, együtt vetettük bele magunkat a gyönyörbe. Nita feloldódott érintéseim nyomán, felbátorodott, és hagyta, hogy sodorja a pillanat. Puha testét ott simogattam, ahol tudtam, és mikor végre egyesültünk, ő sóhajtva kapaszkodott belém. Boldog voltam. Lehet, hogy nyálasan hangzik – sőt, tuti az – de ez több volt mint szex. Szeretkeztünk. Marco hülyének fog nézni, ha így mesélem el neki, de akkor is így gondolom. Nita elhelyezkedett a karomban, a mellkasomat simogatta finom ujjaival, miközben én egy hajtincsét csavargattam. Úgy éreztem most elmondhatom, hogy min töprengek hetek óta.
- Megkeresett a Bayern – mondtam ki. Érdeklődve felnézett rám.
- És mit mondtál nekik?
- Nem tudom eldönteni – vallottam be – Mindent a Dortmundtól kaptam. Itt élek, itt van a családom, a barátaim és Te – nyomtam puszit a fejére.
- De?
- Kifizetnék a kivásárlási áramat. Harminchét millió euró! Én lennék a legdrágább hazai focista – lehet, hogy nem ez a legjobb érv, de tény, hogy jólesne ez a tudat.
- Menni akarsz igaz? – kérdezett rá Nita a lényegre.
- Igazából, igen – sóhajtottam fel – De tényleg mindent a Borussia-nak köszönhetek. Nélkülük nem lennék itt és elmenni tőlük… Pont a Bayern-hez.
- Hát nagyon fognak utálni téged.
- Tudod, ez nem segített – néztem morcosan Nitára.
- Nézd, ez tény. De ha sose próbálod ki magad máshol, sose fogod megtudni, hogy milyen másik csapatnál játszani. Ha most lemondanál erről a lehetőségről, egész életedben ott lenne, hogy mi lett volna ha, és akkor megutálnád az életed, a barátaidat, engem és akkor tíz év múlva mit mondanék a fiamnak, apu miért haragszik anyára? Azért mert annak idején nem volt elég bátor, hogy nehéz döntést hozzon? – hadarta el Nita egy szuszra az egészet.
Próbáltam követni, és elmosolyodtam a végére. Két dolgot fogtam fel belőle. Egy, azt mondja, hogy merjek váltani. Kettő, tíz év múlva az én feleségem, és a gyerekeim anyja akar lenni.
- Na jó, akkor ezt hagyjuk – döntöttem el, pedig tényleg nagyon próbálkoztam. Végül rendeltem két adag kínai kaját, bár nem tudtam, hogy Nita szereti-e. Mire kihozták, már indulnom is kellett érte. Autóval hoztam őt és az izgő-mozgó kutyát, aki először félénken nézelődött körbe a lakásban. Nita lelkesebb volt, körbejárt mindent, majd utána fordult hozzám.
- Olyan színtelen, szép meg minden, de nekem hiányoznak a sárgák, narancsok vagy pirosak – magyarázta, és így, ahogy néztem valóban igaza volt.
- Szerencsére már itt vagy, és beragyogsz mindent – léptem hozzá vigyorogva, mire játékosan belém bokszolt. Mindig zavarba jött, ha bókoltam neki, de olyan aranyosan el is pirult hozzá mindig.
- Mi lesz vacsira?
- Hát, én próbálkoztam főzni, tényleg, csak úgy döntöttem, hogy a saját érdekünkben inkább rendelek is, hogy ehető is legyen valami.
- Mit főztél?
- Bologna-i spagetti – húztam el a számat – de inkább csak spagetti.
- Nem baj, én azért megkóstolnám.
- Tényleg? – lelkesedtem fel.
- Persze – mosolyodott el – Főztél nekem, muszáj megkóstolnom.
- Na jó, de te akartad, és én előre figyelmeztettelek.
Tényleg megkóstolta, sőt evett belőle!
- Nem volt ez rossz – próbált nyugtatni – Majd belejössz.
Levittük sétálni Santiago-t az esti szürkületbe.
- Tudod, tényleg megszerettem ezt a várost, csak egyetlen dolgot nem tudok megszokni itt. Olyan hamar sötét lesz, és akkor úgy elkomorul itt minden. Nálunk szerintem eleve tovább van világos, és sötétedéskor kezdődik csak az élet – mosolyodott el úgy, mintha olyan sok tapasztalata lenne Madrid éjszakai életéről.
- Hé, itt is van élet – védtem meg városomat, de el is komorodtam – Tényleg szereted Dortmundot?
- Igen, persze – vágta rá Nita. Remek. Eddig se tudtam, hogy kezdjem el neki felvázolni a münchen-i megkeresést, és ez most nem segített sokat. Visszafelé vettük az irányt, én pedig tovább gondolkoztam.
- Elmegyek fürdeni – szólt Nita, és már be is zárkózott a fürdőmbe. Nem segített az ágyazásra koncentrálni az a tudat, hogy egyetlen ajtóval elválasztva tőlem, álmaim nője éppen meztelenül szappanozza magát. Nemsokára nyílt az ajtó, és meghallottam Nita hangját.
- Kész vagyok.
Bólintottam, de nem fordultam meg, éppen Santiago-val harcoltam egy díszpárnáért.
- Mario – suttogta egészen halkan.
- Hm? – fordultam felé, és elakadt a lélegzetem. Gyönyörű volt. Nagyra nyílt szemekkel nézett rám, határozottan. Haja zabolátlanul hullott a vállára, és ahogy tekintetem tovább vándorolt, elvigyorodtam. Egy dortmundos mez volt rajta, ami szemtelenül rövid volt, tökéletesen mutatva a lábait.
- Hogy tetszik? – kérdezte mosolyogva miközben körbefordult. A mez hátán az én nevem és számom szerepelt.
- Fantasztikusan nézel ki – mondtam ki véleményemet. Közelebb lépett hozzám, tenyereit a mellkasomra simította és lábujjhegyre állva puszit nyomott a számra. Nem engedtem, hogy elhúzódjon, megcsókoltam. Ujjai a hajamba túrta, az én kezem szinte magától indult el pólója alatt felfedezőútra. Bátrabb volt mint eddig bármikor, ő húzott le engem az ágyra. Igazán érdekes, de nagyon is izgató érzés volt lehúzni róla a saját mezem.
- Nita, most álljunk meg, mert nem … – nyögtem a nyakába két csók között.
- Mario – nézett fel rám hatalmas szemeivel – Neked akarom adni magam.
Ha azt hittem, hogy már nem tudom jobban szeretni őt, akkor nagyon nagyot tévedtem. Mit lehet mondani erre egy ilyen pillanatban?
- Köszönöm – ez volt az egyetlen ami eléggé kifejezte azt, amit éreztem. Láttam rajta, hogy nem teljesen biztos magában, mintha félne. Nem tudom mi történt vele korábban, de remélem, hogy el tudom érni, hogy megnyugodjon. Finom simítottam le róla a fehérneműjét, és miután saját pólómat is levettem, együtt vetettük bele magunkat a gyönyörbe. Nita feloldódott érintéseim nyomán, felbátorodott, és hagyta, hogy sodorja a pillanat. Puha testét ott simogattam, ahol tudtam, és mikor végre egyesültünk, ő sóhajtva kapaszkodott belém. Boldog voltam. Lehet, hogy nyálasan hangzik – sőt, tuti az – de ez több volt mint szex. Szeretkeztünk. Marco hülyének fog nézni, ha így mesélem el neki, de akkor is így gondolom. Nita elhelyezkedett a karomban, a mellkasomat simogatta finom ujjaival, miközben én egy hajtincsét csavargattam. Úgy éreztem most elmondhatom, hogy min töprengek hetek óta.
- Megkeresett a Bayern – mondtam ki. Érdeklődve felnézett rám.
- És mit mondtál nekik?
- Nem tudom eldönteni – vallottam be – Mindent a Dortmundtól kaptam. Itt élek, itt van a családom, a barátaim és Te – nyomtam puszit a fejére.
- De?
- Kifizetnék a kivásárlási áramat. Harminchét millió euró! Én lennék a legdrágább hazai focista – lehet, hogy nem ez a legjobb érv, de tény, hogy jólesne ez a tudat.
- Menni akarsz igaz? – kérdezett rá Nita a lényegre.
- Igazából, igen – sóhajtottam fel – De tényleg mindent a Borussia-nak köszönhetek. Nélkülük nem lennék itt és elmenni tőlük… Pont a Bayern-hez.
- Hát nagyon fognak utálni téged.
- Tudod, ez nem segített – néztem morcosan Nitára.
- Nézd, ez tény. De ha sose próbálod ki magad máshol, sose fogod megtudni, hogy milyen másik csapatnál játszani. Ha most lemondanál erről a lehetőségről, egész életedben ott lenne, hogy mi lett volna ha, és akkor megutálnád az életed, a barátaidat, engem és akkor tíz év múlva mit mondanék a fiamnak, apu miért haragszik anyára? Azért mert annak idején nem volt elég bátor, hogy nehéz döntést hozzon? – hadarta el Nita egy szuszra az egészet.
Próbáltam követni, és elmosolyodtam a végére. Két dolgot fogtam fel belőle. Egy, azt mondja, hogy merjek váltani. Kettő, tíz év múlva az én feleségem, és a gyerekeim anyja akar lenni.
Nita
Lorena Bello Sanchez
Mario itt feküdt mellettem, és bár most nem
beszélgettünk, puha ujjai folyamatosan jártak testemen. Fantasztikusan élveztem
minden pillanatot vele. Finom volt és nagyon vigyázott rám, amiért hálás voltam
neki. Minden félelmem elmúlt. Tudtam, hogy Mario sosem tenné velem azt. Ez volt
az egyetlen, ami miatt egy kicsit rosszul éreztem magam. Mario elmondta a
titkát. Elmondta, hogy megkeresték az egyik legnagyobb ellenfél csapatából. Küzd
magával, és én csak annyit tehetek, hogy megpróbálok mellette állni. De én nem
mondtam el neki a titkom. Nem tudom, hogy mit gondolna rólam, ha megtudná.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése